Belföld

Gyurcsányék nem nyernek a netadós tiltakozáson

A DK elnöke önmegtartóztató volt a tüntetés kirobbanásakor, de azt is tudja, hogy egyelőre nem remélhet utánpótlást a civil tiltakozásból – derül ki a Népszabadság interjújából.

Gyurcsány Ferenc tudja, hogy nem szabad kimennie az internetadó elleni tüntetésre, mert ezzel magának és a tüntetőknek is ártana. Ez esetben tiszteletben tartja, hogy a szervező civilek távol kívánják tartani magukat a pártpolitikától – mondta az ellenzéki politikus a Népszabadságnak.

Azt mindemellett ő sem tudja megjósolni, hogy a netadó elleni tiltakozás átfordulhat-e egy általános kormányellenes mozgalommá. Szerinte a tiltakozásoknak egyelőre nincs semmilyen közvetlen haszna az ellenzéknek. Először ugyanis a bizonytalanok táborát erősítik, és csak ezután döntenek majd arról, hogy végleg elfordulnak-e a politikától vagy valamelyik demokratikus párt mögé állnak-e be. Az erős, nyugatos modernizáló mozgalomból a Jobbik vélhetően a jövőben sem kaphat majd utánpótlást.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az ellenzék nincs felkészülve a kormányzásra, s továbbra is úgy véli, demokrata uniópártra van szükség. „Elegendő tapasztalatunk van ahhoz, hogy tudjuk: a többségi jellegű választásokon csak ott volt esély a sikerre, ahol volt összefogás.” – mondta a Népszabadságnak az egykori miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik