Gazdaság

Közel 60 milliárdos hitelt vesz fel a MÁV

A MÁV ma hirdette ki az 58,5 milliárd forint értékű forgóeszközpótló hitel felvételére irányuló közbeszerzési pályázatának eredményét.

A MÁV az üzletviteléhez szükséges 58,5 milliárd forintos hosszú lejáratú forgóeszközpótló hitelt kívánt felvenni felvét. A kormány a hitel visszafizetésére készfizető kezességet vállalt.
A versenyeztetés eredményeként a hitelt kedvező feltételekkel veheti fel a MÁV – áll a társaság közleményében.

A vasúttársaság a közbeszerzési pályázatot hét részajánlat megtételére hirdette meg, ezek együttes összege 58,5 milliárd forint volt.
A 2005. november 24-i ajánlattételi határidőig hat pályázat érkezett a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt; a Kereskedelmi és Hitelbank Rt vezette, tíz bankból álló konzorcium; valamint az Inter-Európa Bank Rt és Banca OPI S.P.A. konzorciuma; a KDB Bank Magyarország Rt.; a WestLB Bank Rt., valamint a Raiffeisen Bank Rt.

2005. december 13-án került sor a kétfordulós ártárgyalásra, melyen az egyes részösszegekre legkedvezőbb ajánlatot tevő első három bank vehetett részt. Az ajánlattevőknek a hitel költségét 3 havi BUBOR + felárban kellett megadniuk, az így megadott áron felül a hitelnyújtó további díjat, költséget nem háríthatott a vasúttársaságra.

Az ajánlattételi felhívásban meghatározottaknak megfelelően az egyes részösszegek tekintetében az a pályázó nyert, aki a legalacsonyabb áron vállalta a hitel nyújtását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik