Belföld

Durvulhat a viharhelyzet szerdán

Míg reggel csak három megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztető előrejelzést, már szinte egész Nyugat-Magyarország citromsárgává változott a meteorológiai szolgálat térképén.

Míg reggel még csak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére adtak ki figyelmeztetést szerdára a heves vihar miatt, délelőtt Baranya, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, és Veszprém megye is citromsárgára változott, amely az elsőfokú figyelmeztetést jelzi. A keddi napra egyébként három keleti megyében is jeleztek veszélyes vihart, ez a figyelmeztetés azonban azóta megszűnt.

Kedden az ország nagyobb részén napos időre számíthatunk kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül. Keleten, északkeleten a zárt felhőzet felszakadozása után erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, ott szórványosan záporeső, néhol zivatar is előfordul. Ehhez néhol nagyobb mennyiségű (15-20 mm körüli) csapadék és kisméretű (2 cm alatti átmérőjű) jég társulhat. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd délután mindenütt mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet délután 22 és 26 fok között alakul. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán eleinte többnyire napos idő várható fátyol- és kevés gomolyfelhővel, majd estétől északnyugaton, északon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő délutántól előbb ÉNY-on, majd éjszaka már másutt is zápor, zivatar fordulhat elő. Eleinte a déli, majd az északnyugati szél élénkülhet meg a Dunántúlon, sőt a Kisalföldön erős széllökések is lehetnek. Zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul.

Az örök jégesősláger

Mint ettől a fenomenális előadótól, egyben jégesőt elszenvedő asszonytól régóta tudjuk, ilyen a hangja a jégeső zuhogásának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik