Gazdaság

Drágább kötés

Téli utazásaink során sem szabad megfeledkezni az utasbiztosításról, erre figyelmeztet a decemberi ázsiai természeti katasztrófa is. Az idén a tavalyinál némileg drágábban juthatunk e szolgáltatáshoz.

Jól kampányoltak tavaly a biztosítótársaságok és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), hiszen uniós csatlakozásunkat követően nőtt az utasbiztosítások száma. Szakmai becslések alapján a teljes piac legalább 10 százalékkal bővült 2004-ben, így az utasbiztosítási díjbevételek a 2003-as 6,9 milliárd után meghaladhatták a 7,5 milliárd forintot (az első kilenc hónapban 6 milliárdot regisztráltak). A piac 37-40 százalékát uraló QBE Atlasz Biztosító egyenesen 20 százalékos díjbevétel-bővülésről számolt be. Pedig az érintettek attól tartottak, hogy az „elhíresült” E111 nyomtatvány – amellyel az uniós tagországokban vehetjük igénybe nemcsak a sürgősségi, de a szükséges betegellátást is – sokakat illúziókba kerget, és lemondanak a betegség, baleset- és poggyászbiztosítás (bbp) megkötéséről.


Drágább kötés 1

Még ha a nyomtatvány itthoni beszerzésével és kinti érvényesítésével járó macera nem is ijeszt el mindenkit, az már riasztó lehet, hogy a külföldi orvosi költségeket csak olyan mértékben téríti a társadalombiztosításunk, mint a helyi lakosokét. Így általában önrészt kell fizetni, sok szolgáltatásért pedig teljes árat. Hosszabb távon az Európai Unióban egy helyen tartózkodóknak jól jön az E111, a tipikusan turistaúton járóknak, így a síelőknek azonban célszerű a bbp megkötése.

ÁREMELÉS. E szolgáltatáshoz az idén a tavalyinál valamivel drágábban juthatunk hozzá. Míg a biztosítók 2004-ben – éppen az E111 piacszűkítő hatásától tartva – nem változtatták a díjaikat, most jellemzően 8-10 százalékos emelés történt. Van, ahol a kapcsolódó szolgáltatások értéke is nőtt, így például a QBE Atlasz Biztosítónál. A társaság egyébként ezentúl nem dollárban, hanem euróban adja meg, mekkora összegig állja a számlát külföldön. Az Allianz Hungária csak az olcsóbb módozatánál változtatott, a drágábbnál nem, az Európai Utazási Biztosító pedig már novembertől emelt. Ha januártól nem is, de még az idén drágít a Crédit Suisse, és az Uniqa is hamarosan átstrukturálja a termékeit, a Garancia Biztosító pedig februártól átlagosan 6,5 százalékkal többet kér a termékeiért, igaz, közben emeli a térítési összegeket is. A Groupamánál kapható EuroMondial díjai egyelőre nem változtak, és a Magyar Posta Biztosítónál is még tavalyiak az árak.

Vélhetően az áremelés nem rettenti el az utasokat, hiszen az olcsóbb termékek esetében néhány száz forintos különbségről van szó egy egyhetes út díjaiban, miközben egy helikopteres mentés a sípályán 1,5 millió forint körüli összeget tesz ki. Baleset pedig egy nap alatt is történhet, éppen ezért a kisebb kiruccanásokra is érdemes biztosítást kötni. Ilyenkor jól jöhet a bankkártyánkhoz kapcsolódó biztosítás is, azonban indulás előtt érdeklődjünk a pontos feltételekről, a biztosítási összeghatárokról, és arról, hogy a biztosító rendezi-e helyben az ellátásunk költségeit, vagy csak utólag térít. Előfordulhat egyébként az is, hogy például az orvos csak készpénzt fogad el – függetlenül attól, hogy kinél kötöttünk szerződést -, mivel a kötvényünkkel nem szeretne bíbelődni, így ezt, ha módunkban áll, célszerű a vizit előtt tisztázni. Nem szabad elfeledkezni az assistance szolgáltatás telefonszámáról sem, hiszen sokat jelent, ha külföldön a bajban magyarul kérhetünk segítséget.


Drágább kötés 2

Az utazási irodák egyébként jellemzően „kötelezővé” teszik az utasbiztosítás megkötését. „Egy egzotikus útnál, amely többszázezer forintba kerül, mindössze 1-2 százalékos további költséggel jár ez a díj” – mondja Gál Pál Zoltán, az Ibusz Utazási Irodák Kft. vezérigazgatója. Általában nem is a szervezett úton részt vevők felejtik el a bbp-t, hanem az autós turisták. A biztosítók már több ötlettel is előrukkoltak, hogy a feledékenyek is hozzájussanak e fizetett biztonsághoz. A gyakran utazók éves bérletet válthatnak, a cégeknek pedig meghatározott számú napra keretösszeges konstrukciót kínálnak. Érdemes a síszezonban megemlítenünk az Európai Utazási Biztosító 8200 forintos „síbérletét”. Ez a biztosítás december elsejétől március 31-ig kiutazásonként 15 napra érvényes, egy 4 fős család számára (2 felnőtt 2 gyerek), s 25,8 ezer forintba kerül a teljes szezonra. Az utazók nemcsak a biztosítók kirendeltségein, az utazási irodákban és a postán válthatnak kötvényt, de a repülőtereken is. A QBE Atlasz a Mol-kutaknál és a határátkelő-helyeken található pénzváltóknál is kínálja módozatait, sőt a társaságnál a T-Mobile ügyfelek a mobiltelefonjuk segítségével is köthetnek biztosítást. A díjat a telefonszámlával egyenlítik ki, és elég a határátkelő-helyen lévő Ibusz-kirendeltségbe beszaladni vagy a reptéren a Budapest Airport pultjához fáradni a kötvényért.

STORNÓ. Utazás előtt is érhet baj bennünket, ekkor pedig nem mindegy, hogy rendelkezünk-e stornó-biztosítással. Az Ibusz-utak árában benne van ez a szolgáltatás, így saját betegségünk vagy közvetlen hozzátartozó (például gyermekünk) betegsége esetén, illetve közvetlen hozzátartozó halálakor visszakapjuk a 10 százalékos önrésszel csökkentett díjat. Jellemzően az utazási irodákban vásárolt repülőjegyre vagy ott befizetett utakra lehet stornó-biztosítást kötni, azonban amit mi magunk szerveztünk, arra általában nem. Ez a szolgáltatás a síbérletre nem terjed ki, bár azt többnyire csak a helyszínen vesszük vagy kapjuk meg. Így ha ugrik az utazás, a bérlet ára is megmarad. Ám ha már elkezdtük a síelést, és ekkor szedünk össze egy influenzát, vagy éppen lábunkat törjük, már csak a sípályát üzemeltető társaság saját szabályzatától, illetve jóindulatától függ, hogy a bérlet árának legalább egy részét visszakapjuk-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik