Márton András, a KFT zenekar dobosa: „Kedvelem a digitális zenét, a fájlcserélő programokon való adásvételét azonban negligálom. Értelemszerűen nem láttam szívesen, amikor a zenekar komplett lemezei voltak ingyenesen hozzáférhetőek a Kazaa vagy Napster programokon. Jómagam a legális módszereket pártolom. Ki vagyok békülve például az eMusic nevű oldallal, ahol pénzért külföldi és magyar előadók számai, albumai egyaránt letölthetők (www.emusic.hu). Itt mi is jelen vagyunk a számainkkal, két dalt például külön a portál számára kevertünk újra. Hogy az 1981-ben alakult KFT zenekar sosem állt hadilábon a high-tech vívmányaival, azt az is bizonyítja, hogy az 1984-es, Bál az Operában című lemezünk mellé basic nyelven írt programokat mellékeltünk, amit a borító felületére nyomtattunk. Ennek számítógépre történő bevitele után a kitartó rajongó egy, a Rózsák Valériának című számra írt komputeres játékkal, illetve a zenekarról készült képekkel, praktikus információkkal szembesülhetett. Az együttes 1996-ban, az internet őskorában már honlappal is rendelkezett, nem sokkal ezután pedig lebonyolította Bál az interneten című koncertjét (www.kft.hu). Ez ma is élvezhető az oldalunkon. Az úttörő vállalkozás érdekessége, hogy a koncert vendégelőadója, Hazel O’Connor dublini stúdiójában énekelt, mi a stadionban játszottunk alá a zenét, az esemény szinkronizálása pedig az internet segítségével történt, ami óriási siker volt. A világháló azóta is része a munkámnak. Egyik kedvenc oldalam a világ legnagyobb szakmai website-jaként ismert Celebrityaccess (www.celebrityaccess.com). Itt tagdíjért ugyan, de a legkisebb zenekaroktól kezdve a Rolling Stonesig bezárólag elérhetőségek, naprakész információk találhatók a zenekarokhoz, előadókhoz, illetve a világ összes komolyabb produceri irodájához.”
- 18:00 Így ragyognak a mélyűr karácsonyfadíszei
- 17:57 Tizenöt-húsz órás áramszünetek Ukrajnában
- 17:03 Szabadság-szobor a panel erkélyén, kirabolt mozi, elherdált műemlékek – idén is bemutattuk Budapest rejtett csodáit és változásait
- 16:59 Iványi Gábor: Az én igazi ajándékom, ha boldognak látom a szegény családokat
- 16:58 Tizenhárom év után került elő az Air India elveszett repülőgépe
- 16:31 Jelentősen visszavághatják a filmek állami támogatását
- 16:16 Fegyvernek nézte a klarinétot a mesterséges intelligencia: „vörös kód” lépett életbe egy floridai iskolában
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 15:05 Gyászol a sportvilág, meghalt Anatolij Bondarcsuk
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 14:46 Kilencvennyolc milliárdot fizettet be a kormány Budapesttel jövőre
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 14:21 Bod Péter Ákos: 2025 a forint éve volt, de nem a gazdaságé
- 13:57 Az emberevő karácsonyi macskától az ajándékokat kakiló farönkig – különös karácsonyi hagyományok a nagyvilágban
- 13:28 Videón, ahogy víznyelőbe borul egy lakóhajó Angliában
- 10:34 Három ember, közöttük két rendőr halt meg egy moszkvai robbantásban
- 08:06 Galambos Lajos: A gyerekeimnek mondtam, hogy az idei ünnep egy kicsit másképp zajlik
- 14:46 Holtan találták otthonában a népszerű youtuber Adam the Woo-t
- 15:59 „Itt azt érezzük, amit Magyarországon elvesztettünk: tényleg fontos, amit csinálunk”
- 15:29 Döntött a kormány: 2026-ban is 125 milliárd forint mehet látványsportos taóra
- 12:20 Influenza: 46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- 15:02 A háború a karácsony időpontját is megváltoztatta Ukrajnában
- 07:57 Így úszható meg a karácsonyi túlzabálás és a vele járó plusz kilók
- 06:26 310 ezres fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
