Gazdaság

Keletre kerekeznek

Nyugat-Európából ellesett módszerekkel a kontinens keleti felén terjeszkedik a legnagyobb itthoni gumiabroncs-kereskedő céggé vált Marso Kft.

Berecz Péter és Márkus József egyszer még a 2500 kilométerire lévő Volgográdig is hajlandó volt elautózni egy jó üzletért. Ez ráadásul 1992-ben, az orosz benzinhiányos gazdasági válság idején történt. Legalább ekkora merészség kellett persze ahhoz is, hogy a rendszerváltás idején három társukkal céget alapítsanak. A Marso Kft. mind az öt alapító tagja a Taurus nyíregyházai mezőgazdasági abroncsgyárában dolgozott, egészen 1990-ig. Akkor döntöttek úgy, hogy a nagyvállalat helyzetének bizonytalanná válása miatt önállósítják magukat. Az ehhez akkor szükséges 1 millió forintot saját megtakarításból, saját autókból (apport) és rokoni kölcsönökből szedték össze; a szakértelmük megvolt. A cég neve két alapító tag nevéből, a Márkusból és a Somlaiból ered.


Keletre kerekeznek 1

NAGY TERVEK. A tulajdonosok már az elejétől fogva nagy cég felépítésében gondolkodtak, amely elsősorban magyarországi, illetve nyugat-európai nagykereskedelemmel foglalkozik majd. Kezdetben orosz és ukrán mezőgazdasági- és teherabroncsokkal kereskedtek, amelyeket bizományi konstrukcióban kaptak. Hamar kiderült, hogy ez a választék nem lesz elég, ezért más orosz beszállítókkal és hazai abroncsmárkákkal is elkezdtek foglalkozni, s további külföldi gyártókkal is felvették a kapcsolatot. A cég irodájául eleinte egy magánlakás bérelt nappalija szolgált, ezt később egy szintén bérelt háromszobás lakásra cserélték. A társaság mai központját 1992-ben, zöldmezős beruházásban kezdték építeni Nyíregyháza határában, a várható autópálya-csatlakozás környékén. A helyszín jó választásnak bizonyult, mert később az ipari parkot közvetlenül a Marso szomszédságában építették fel.

A Marso Kft. már az első évtől foglalkozik exporttal is. A célpiac eleinte Franciaország, Németország és Olaszország volt, ez később kiterjedt Ázsiára, Ausztráliára, Afrikára is. Ukrajnai vegyes vállalata révén – a Trans Wheels and Tyres (TWT) részvénytársaságot 70:30 százalékban a magyar cég és az ukrán kremencsugi kerékgyár alapította – a Marso 1995-től a gumiabroncsok mellett felniket is tud szállítani, főleg nyugat-európai piacokra. „Az abroncs és a felni jól kiegészíti egymást” – indokolja a profilbővítést Márkus József külkereskedelmi igazgató.

Somlai Gábor


48 éves, okleveles gépészmérnök; a cég belkereskedelmi igazgatója.
Nős, 2 gyermeke van. Az utazás és a hegymászás tartozik a szenvedélyei közé, de kedveli a vízi sportokat és a jó borokat is; utóbbiakhoz az ételt maga is szívesen elkészíti.

Márkus József
45 éves, üzemgazdász, a társaság külkereskedelmi igazgatója.
Nős, 2 gyermeke van, szeret utazni, kertészkedni, s rendszeresen fallabdázik.

Berecz Péter
48 éves, okleveles gépészmérnök; a Marsó Kft. ügyvezetője.
Nős, 2 gyermeke van; szabadidejében kertészkedik, kedveli a sportokat (a Marso a nyíregyházi NB I-es kosárlabdacsapatot szponzorálja).

1996-ban belevágtak egy országos bolthálózat kialakításába. Az eltelt nyolc év alatt 14 üzletet nyitottak, ebből 4-et Budapesten. Ezek az értékesítési pontok egyaránt kiszolgálnak kis- és nagykereskedőket, 12 helyszínen pedig gumiszervizzel, szereléssel is foglalkoznak. A szolgáltatások köre egyre bővül, hamarosan személyautókat is lehet majd gyors-szervizeltetni a Marsónál. Az utakon egyre nagyobb értékű autók futnak, amelyek mind komolyabb szervizberendezéseket igényelnek. „A gumiabroncs amúgy sem egyszerű termék: tudni kell méretet, mintázatot, terhelési és sebességi indexet választani. Ez a szakértelem nálunk megvan, de például a hipermarketekben hiányzik” – fogalmaz Berecz Péter ügyvezető. Az új piaci szereplők miatt az uniós csatlakozás óta a cég túlélési esélye a több lábon állás, a színvonalas szolgáltatás és az ügyfélbarát bánásmód.

A Marso négy éve partnerhálózatot alakított ki. A partnerek a cég viszonteladói, a Marsóhoz hasonló arculattal jelennek meg, de megtartják önállóságukat. A rendszer úgynevezett puha franchise-ként működik, hiszen a partnerek maguk dönthetik el, hogy hány százalékban forgalmazzák a Marso termékeit. „Üzletpolitikánk, hogy több – például pénzügyi és marketing – területen támogatjuk partnereinket” – teszi hozzá Somlai Sándor. E kör ingyenesen megkapja az évi egyszer vagy kétszer megjelenő Marso Magazint is, amelyben a cég stratégiájáról, híreiről lehet olvasni. A 60 tagú Marso partnerhálózat ma a belföldi forgalom 45 százalékát adja, de a lefedettséget még tovább szeretnék növelni. A Continental Hungária Kft. a Marso Kft.-vel közösen hozta létre a Pneus Expert hálózatot 2001-ben, amely szintén franchise-rendszer. Az ehhez tartozó közel 200 partnerből körülbelül 120 céget a Marso szolgál ki a Continental-csoport márkáival.

A cég 2002-ben saját külföldi érdekeltséget hozott létre: MarsoROM néven megalakult a romániai leányvállalat, amellyel az akkor már 12 évnyi tapasztalatot kamatoztatni kívánták. A vezetők nagy lehetőséget látnak a román piacban, szeretnék megismételni itthoni sikereiket a szomszédban is. Komoly esély számukra, hogy Románia EU-taggá válásakor Nyíregyháza olyan logisztikai bázissá válhat, ahonnan nyugatra és keletre egyaránt lehet terjeszkedni. A 3 telephellyel (Nagyvárad, Bukarest, Marosvásárhely) működő leánycég az idén várhatóan 1,5 milliárd forintnak megfelelő árbevételt ér el.

A Marso Kft. mára a legnagyobb gumiabroncs-kereskedéssel foglalkozó céggé nőtte ki magát. A vevők legalább húszfajta márkából választhatnak személy-, teher-, mezőgazdasági-, munkagép-, targonca- és ipari abroncsot a számukra leginkább megfelelő ár- és minőségkategóriákban. A társaság 15 országba exportál.

Az eredeti öt alapító tagból mára csak hárman – Berecz Péter, Márkus József és Somlai Sándor – maradtak, akik egyenként 26 százalékkal rendelkeznek; a fennmaradó 22 százalékon az 1992-ben csatlakozott Poroszka Ottó és fia, Norbert osztozik. A céget fennállása óta maguk a tulajdonosok vezetik. Márkus József külkereskedelmi igazgatóként, Somlai Sándor belkereskedelemi- és marketingigazgatóként dolgozik, Poroszka Ottó területe a pénzügy, számvitel, Berecz Péter pedig stratégiával, beruházásokkal, illetve a cég imázsával foglalkozik. Közülük ketten, Berecz Péter és Poroszka Ottó a cég kinevezett ügyvezetői.


Keletre kerekeznek 2

PIACFIGYELÉS. A Marso sosem engedte, hogy piacpolitikáját ne a magasabb rendű stratégiai célok határozzák meg. Fontosnak tartják a nyugat-európai piacok szemmel tartását is, ahonnan sok fortély elleshető, ezáltal mindig az élen lehet járni. Beszerzési koncepciójuk például az volt, hogy közvetlenül a gyártóktól szerezzék be az árut. „Ez számunkra komoly előny, mert a gyárak mindig egy lépéssel a piac előtt járnak, így az újdonságokról hamarabb tájékozódunk” – mondja Márkus József.

Egyik versenyelőnyük az irigylésre méltó színvonalú nyíregyházi logisztikai bázison lévő óriási abroncskészletük. A gyorsaságban pedig segít az e-business. Az új vállalatirányítási rendszerrel már az interneten is lehet abroncsot rendelni, a megrendelt termékeket 24-48 óra alatt juttatják el partnereikhez. Mindezt megerősíti Spollár István, az egyik Marso-partnercég, a nagykanizsai Maraton Kft. tulajdonosa is, aki határozottan elégedett az „anyavállalatával”: „A megrendelt áru mindig a cégtől megszokott pontossággal és rugalmassággal érkezik, a Marso alapító tagjaival pedig konfliktusmentes a kapcsolatom mind üzletileg, mind emberileg” – vallja a kanizsai vállalkozó. A cég bevételének 53 százalékát a legnagyobb részterület, a személyabroncs-piac adja, ahol a Marso országosan körülbelül 15 százalékos részesedést mondhat magáénak. A mezőgazdasági abroncsoknál körülbelül 45 százalék a becsült súlyuk, teherabroncsoknál pedig 15 százalék.

A vállalat az elmúlt három esztendőben évi 300-400 millió forintot fordított fejlesztésre. A nyereség nagyobb részét ma is visszaforgatják a vállalkozásba. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik