Már hetekkel ezelőtt arról szóltak a hírek, hogy további ezermilliárd forint állami vagyont bízhatnak Lázár Jánosra. Ez most már nem csak terv.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, vagyis a Miniszterelnökségért felelős miniszter irányítja. Ugyancsak Lázár János felel a fejlesztési banki eszközökkel megvalósuló fejlesztéspolitikáért, és előkészíti a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályokat. Az agrár-vidékfejlesztésért való felelőssége keretében – a rendeletben meghatározott kivétellel – előkészíti az Európai Unió közös agrárpolitikája II. pilléréből nyújtott agrár-vidékfejlesztési támogatásokra, továbbá az Európai Unió közös halászati politikájával összefüggésben nyújtott támogatásokra vonatkozó jogszabályokat. A postaügyért viselt felelőssége keretében pedig előkészíti a postai tevékenységre és a postai szolgáltatások ellátására vonatkozó jogszabályokat.
A kormányrendelet mellékletének kiegészítésével Lázár János irányítása alá került a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Magyar Nyelvstratégiai Intézet is.
