Belföld

Megszállási emlékmű: Áll a a bál az éjszakai építkezés miatt

A helyszínen és közleményben is egyre többen tiltakoznak, amiért az éj leple alatt állították fel a megosztó szobrokat a Szabadság téren.

Vasárnapra virradóra, rendőrök és dupla kordonok gyűrűjében vitték a Szabadság térre a német megszállás áldozatainak emlékére tervezett emlékművet. Erről az atlatszo.hu videót is közzétett. 

 

Elsőként Gyurcsány Ferenc reagált az éjszakai építésre.

„Orbán meghamisítja a holokausztot”

A Demokratikus Koalíció elnöke közleményében úgy fogalmazott: “az éj leple alatt a rezsim – többszörös kordonnal körbevéve – felállíttatta a gyalázat emlékművét, amely összemossa a gyilkost és az áldozatot, megbecsteleníti az erkölcsöt és a történelmet. Ez hitványság és gazemberség. Orbán ezzel a gesztussal meghamisítja a holokausztot, meggyalázza annak minden zsidó, roma és meleg áldozatát. Jellemző a hatalomra, hogy nem merték fényes nappal felállítani a hazugság szobrát”.

A politikus szerint “Orbán az éjjel félrerúgta több ezer ember emlékezésköveit a Szabadság téren”, és “arra, amit tett, sohasem lesz felmentés, Orbán rezsimje a történelem szemétdombján végzi”

„Az új városvezetés lebontatja”

Az Együtt-PM szövetség tiltakozik a Szabadság téri német megszállási emlékmű felállítása ellen, és vasárnap az MTI-vel azt közölte, hogy az önkormányzati választás után, ha új balközép városvezetés jön létre, az el fogja távolítani a szobrot.

Az Együtt-PM  is közleményben tiltakozott az emlékmű ellen. Úgy látják: ” annak célja nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása, és a történelem meghamisítása”.

Emlékeztettek arra: a szövetség az emlékmű terveinek nyilvánosságra kerülése óta többször, több fórumon bírálta a szerintük “a magyar államnak a holokausztban viselt felelősségét eltagadó, annak kizárólag áldozati szerepét hangsúlyozó koncepcióját”.

 “Az Együtt-PM tűrhetetlennek tartja, hogy az Orbán-kormány nem csupán figyelmen kívül hagyta a széleskörű társadalmi felháborodást és tiltakozást, de az éj leple alatt állította föl a történelemhamisító emlékművet. Az önkormányzati választás után, az új balközép városvezetés el fogja távolítani azt” – írták.

Magyar Fruzsina, Mécs Imre egykori szabad demokrata, majd szocialista országgyűlési képviselő felesége demonstrál a budapesti Szabadság téren. 

Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje szombaton tudatta, hogy végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék az emlékmű építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik