Belföld

Blogot lop az MSZP?

Vagy csak zsarolják a szocikat. Vagy mindkettő. Vagy valami.

Már megint balos üt balost. Most épp a bő négy éve működő Egyenlítő (egyenlito.blog.hu) vált csatatérré, miután az alapító, Németh Gábor a héten perrel fenyegette meg a Magyar Szocialista Pártot.

Mi az az Egyenlítő? Négy-öt, álnéven dolgozó szerző által írt, nagyjából napi egy poszttal jelentkező, 2009 vége óta működő, az MSZP fennhatósága alá, de legalábbis érdekkörébe tartozó blog. Alapítója az annak idején a Societas nevű MSZP-s ifjúsági szervezetet alelnöklő Németh Gábor.

Kiegyenlítő

“Kiegyenlíteni a jobboldali médiafölényt” – ez az eredeti cél, s innen ered a név is. Németh és blogtársai eleinte „hírtévés stílusban” készülő „oknyomozó” videókkal jelentkeztek, utóbb pártoltak a betűkhöz. Két éve Goldenblog-díjat nyertek, s nem mellesleg az Egyenlítő robbantotta egyebek mellett Lázár János lézerblokkolós ügyét.

Az Egyenlítő pártközelisége köztudott volt, s különösebben nem is meglepő – egyetlen szemmel látható méretű párt sem hagyja parlagon a blogmezőt, hiszen ott tökös függetlenséget mímelve lehet osztani a pártészt. Az Index, az Átlátszó Oktatásra hivatkozva, még tavaly augusztusban hozott nyilvánosságra egy belső levelezést, igazolandó, hogy „MSZP-s politikusok, párthivatalnokok adnak szerkesztési utasításokat a baloldali, de elvileg pártfüggetlen blognak”.

Alighanem zömmel az áprilisi választási vereség és az abból fakadó forrástalanság az oka annak, hogy Németh kapcsolata idén tavaszra megromlott az MSZP-vel. A blogger szerint azért, mert a pártból – melynek a blog indulása óta már nem tagja – a kampányban arra kérték, „kíméljen” néhány budapesti fideszes politikust, köztük Rogán Antalt és Tarlós Istvánt. (Mint ismeretes, a párt budapesti elnökét, Molnár Zsoltot is az a vád érte Ron Werbertől, hogy blokkolja a Rogán számára kellemetlen információkat. Nyilván semmi összefüggés, de azóta Molnár távozni kényszerült jeles pártbeosztásából.)

  Fotó: egyenlito.blog.hu

Lopott háziblog

Az egyenlítői konfliktus májusra odáig fajult, hogy szerzőtársai kizárták Némethet a blog szerkesztői közül. Ezt a sértett úgy kommunikálta, hogy „az MSZP egyik befolyásos politikusa kitiltatta” őt.

A lelki traumán túllépve Németh vételre ajánlotta az MSZP-nek a blogot, úgy tudjuk, harmincötmillió forintot kért érte. Az irreálisnak tetsző árat a szocialisták nem adták meg, sőt zsarolásként értékelték a felajánlkozást.

Erre most Németh közleményben tudatta: az Egyenlítőt „egy jelenleg is vezető beosztásban lévő szocialista országgyűlési képviselő, ill. más, az MSZP színeiben politizáló személyek írásos dokumentumokkal bizonyítható módon, akaratom ellenére, szerzői jogaimat porba tiporva ellopták… Kijelentem, hogy… mindent megteszek a blog visszaszerzése érdekében… Az alapítóként engem illető jogokért pert indítok, és ezúton szólítom fel az MSZP-s jogsértőt, hogy azonnali hatállyal fejezze be arcképem, videóim és cikkeim használatát. Ez ugyanis már nem az én blogom, hanem az MSZP lopott háziblogja, amit vissza fogok szerezni a sajtószabadságról papoló, de azt két lábbal tipró képviselőktől.”

Tolakodás, nyakra járás

Németh jogi képviselőnek a TASZ-t kívánja megnyerni, tárgyal is a jogvédő szervezettel. Megkeresésünkre azt ígérte, hétfőn megnevezi, ki az a „vezető beosztásban lévő szocialista országgyűlési képviselő”, aki úgymond ellopta az ő blogját.

Németh arról is beszélt nekünk, hogy az ő idejében „bár néha tolakodóan sokszor hívogattak információkkal az MSZP-ből, és a nyakamra jártak, hogy foglalkozzam bizonyos témákkal, a szerkesztésbe a pártnak nem volt beleszólása”. Ellenben most, véli Németh, „az történik, ami ellen éveken át küzdöttem: konkrétan a párt csinálja a blogot”.

Németh szerint egy munkatársa, Csanádi Dávid vonta meg szerkesztői jogosultságát, s ő az, aki ma végrehajtja a blogon az MSZP akaratát. Csanádi – aki egy időben az mszp.hu-t is szerkesztette – viszont azt állítja: „Mindig is volt kapcsolat az MSZP és az Egyenlítő között. A különbség annyi, hogy a párt korábban segítette a működést, most meg nem segíti.” (Hát, azt a „segítette” igét kéne valahogy értelmezni.)

Csanádi szerint Németh az utóbbi időben „a közösségre, az Egyenlítőre veszélyes módon viselkedett, így együtt döntöttünk kizárásáról”.  Csanádi közölte velünk, úgy tudja, Németh fontos MSZP-s vezetővel veszett össze, ezért „a párt felől is volt nyomás, hogy távozzon a blogtól”.

Hogy mi az a „közösségre, az Egyenlítőre veszélyes módon viselkedés”, arról Csanádi hétfőre ígért lapunknak dokumentumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik