Kövér László szerint jövője csak olyan Európának van, amelynek nemzetállamai a keresztény erkölcs, az értékteremtő munka és a méltányos nemzetközi együttműködés alapján állnak. Az MTI szerint úgy fogalmazott, hogy az első világháború csak katonailag ért véget, mentálisan még nem, és addig nem is fog véget érni, amíg Európában nem helyezzük ténylegesen jogaikba a száz esztendeje elveszett emberi méltóságot és közösségi méltányosságot.
Mentálisan csak akkor ér véget a háború, ha megértjük, hogy mások elszegényítése nem lehet senki jólétének tartós forrása, ha megértjük, az embereket tartósan nem a pénz, hanem csak az erkölcs tudja összekötni – hangoztatta. A jelenkor jelképes lövészárkaiban ma is farkasszemet néz egymással gazdag és szegény, nyertes és vesztes, uralkodó többség és alávetett kisebbség – tette hozzá.
Míg száz éve az erőforrások újraosztása, a gyarmatok feletti uralom volt a szemben állók egyik célja, 2013-ban, az emberi közösségeket megillető méltányosság nevében magyarok százezrei vonultak békemenetben Budapest utcáin, és hirdették: “Nem leszünk gyarmat!” Az első világháborút lezáró békeszerződések a nemzetek önrendelkezését ígérték, de valójában az új világrend alapjául az erősebbnek a gyengébb feletti rendelkezési jogát tették meg – mondta.
“Száz esztendővel később, azaz napjainkban ott tartunk, hogy Európában sokan már a nemzetek létjogosultságát és azok önrendelkezési jogának indokoltságát is vitatják” a globalizáció jegyében, materiális érdekektől vezérelve – hangoztatta. Kövér László az első világháború örök tanulságának ítélte, hogy a magyar honvédekkel ellentétben a magyar elit nem állt helyt, a magyar politikusok egy része szerinte megbénította és elárulta a hazát.
“Így történhetett meg, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések alapján Magyarország annak árán szerezhette vissza négyszáz esztendeje elvesztett önálló államiságát, hogy le kellett mondania a magyarság ezeréves szülőföldjének kétharmadáról, és el kellett fogadnia, hogy minden tíz magyar emberből három idegen államok fennhatósága alá kerüljön, nehéz kisebbségi sorsba” – mondta a házelnök.
A külhoni magyarokat most is sújtó igazságtalanságok, méltánytalanságok szerinte arra emlékeztetnek, hogy vannak még gyógyításra szoruló magyar sebek. Kövér László a méltóság, a méltányosság és az erkölcsi rend elvesztésében látta annak okát, hogy az első világháborúban “megfogant” a második világháború, és szerinte ezért válhattak a XX. századi tömegtársadalmak “embertelen és istentelen hatalmak”, fasiszta, nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák áldozatává.