Belföld

Menesztették a péceli idősotthon vezetőjét

A helyi idősotthon halottait tömegsírba temették. Az államtitkárság már két hete tud a visszaélésekről.

Azonnali hatállyal menesztették a Péceli Idősek Otthonának vezetőjét – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán.

Az Index alapján mi is beszámoltunk arról, hogy egy péceli idősotthonban korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mert “túl sok helyet foglaltak”, és egy “Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai” feliratú márványtábla alatt egy sírba helyezett mindenkit.

Az államtitkár felháborítónak nevezte a péceli otthonban történteket, amelyről – elmondása szerint – két hete szereztek tudomást. Az államtitkárság vizsgálatot rendelt el, amely súlyos visszaéléseket tárt fel, ezért az intézmény vezetőjét azonnali hatállyal menesztették – közölte Czibere Károly.

Az eset kapcsán hangsúlyozta: a kormányzat határozott célkitűzése, hogy az idősek méltóságát megvédje, akár intézményben laknak, akár nem. Mivel a szociális otthonokban lakók fokozottan kiszolgáltatottak, meg kell vizsgálni, megfelelő bánásmódban van-e részük. Az államtitkárság ezért a következő hetekben az idősotthonokat érintő átfogó vizsgálatot indít országos szinten, amelynek eredménye augusztus közepére várható.

Az MTI kérdésére válaszolva Czibere Károly kifejtette, a péceli intézményben történt vizsgálatok során alapvető szakmai hibákat tártak fel az idősek ápolásában, gondozásában. Azon túl, hogy nem tartották be a szakmai protokollt, a ténykedés szabályozottsága és dokumentációja sem volt rendben, lényegében nem volt gazdája a péceli otthonnak – fogalmazott az államtitkár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik