Szakadékot lát a közkeletű nézetek és a valóság között J. K. Galbraith, s abba pillant bele. Majd’ százévesen készít mérleget Az új ipari állam című klasszikus mű szerzője. A közgazda professzor új esszéjében kiváltképp törekedett arra, hogy minél nagyobb közönség követhesse fejtegetéseit. Tömören és polémikusan közli tehát, melyek a gazdasági közbeszéd félrevezető tételei. A megtévesztés néha ártatlan, mint a könyv címe mondja. Néha meg nem az, hanem inkább csalás és ámítás, egyszersmind önbecsapás.
Galbraith szerint megtévesztő például piacgazdaságról beszélni. Reklám, forgalmazás, nagyvállalati politika tartja ellenőrzése alatt a piacot. Szintén nem szabatos a mai módon tenni különbséget a gazdaságban köz- és magánszféra között. A fegyverkezés aggasztó – írja. Közszféra a fogyasztója, de az előállító magánszféra befolyásolja hathatósan (és ellenőrizhetetlenül). A szóhasználat úgy tartja, hogy ami magán, az nem lehet bürokratikus. Ott menedzsment van, eltérően a rút és állami bürokráciától. Leplezi így a szó, hogy voltaképp vezérigazgatói bürokrácia kormányoz. S bökkenő, hogy az előrelépés zsinórmértéke a GDP. Javak és szolgáltatások gyarapodása kétségkívül előbbre visz. Maga a zsinórmérték azonban – mondja Galbraith – hamis. Méri az autógyártást, de rajta kívül marad nevelés, oktatás, irodalom, művészet, röviden: az emberi tényező.
Galbraith a kiúthoz receptet nem ajánl. Diagnózist ad. S a megoldáshoz polémikusan javasolja: kezdjük azzal, hogy világosan és szabatosan fejezzük ki magunkat.
