Belföld

A jövő héten jön az eső

Szombaton és vasárnap szikrázó napsütésre számíthatunk 20 fokos meleggel, hétfőtől azonban megérkeznek a felhők.

Pénteken eleinte az ország déli felén, illetve a Nyugat-Dunántúlon még erősen felhős lesz az ég, és ott a déli órákig elszórtan eső, zápor is előfordul, majd napközben fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap. Északon jobbára napos, csapadékmentes időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet élénk, helyenként – elsősorban az Alföldön és a Zemplén környékén – erős lökések kísérik. A hőmérséklet délután 14 és 19, késő este 5, 13 fok között alakul.

Szombaton derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északkeleti szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.

Hétfőn a többórás napsütés mellett időnként már erősen megnövekszik a felhőzet, északkeleten záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között alakul.

Kedden gyengén és erősebben felhős időszakok és helyek egyaránt lesznek, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Eső, zápor elsősorban keleten lehet. Az északkeleti, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Szerdán a rövid napos időszakok mellett sok lesz a felhő, eső, zápor bárhol előfordulhat. A keleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik