Belföld

Bezárt az OTP-fiók a devizahitelesek miatt

A Nem adom a házam nevű mozgalom Facebook-oldalán azt írta, térdre kényszerítették a pénzhatalmat.

Az elégedetlen devizahitelesek elégedetten tudatták, hogy 9 óra 20 perckor bezárt a bank a Nyugati téren. Tudatták, ők maradnak. A mozgalom előzőleg a főváros több pontjára, így a Kúria elé is bankellenes tiltakozásokat hirdetett.


Forrás: Facebook

A mozgalom mellé állt az Összefogás Párt. A Legfőbb Ügyészségnél az ellen tiltakoztak, hogy elutasították a devizahitelesek ügyében tett feljelentéseiket. Póka László, a Nem adom a házam mozgalom vezetője – az atv.hu videofelvétele szerint – azt sérelmezte, hogy az ügyészség és a politikusok nem akadályozták meg, hogy eladósodott családok kerüljenek az utcára.

A demonstrálókat a Nyugati téri OTP-fiókból kitessékelték, mivel nem ügyfélként érkeztek, majd hosszas huzavona után kiürítették a bankfiókot, amit Póka az állampolgári jogaik korlátozásaként értelmezett. A tüntetők azóta a fiók előtt várnak a sorukra – hátha újra kinyítják a bankfiókot. Mint a Facebookon írták, további csatlakozókat is várnak.

Korábban a „Nem adom a házam” szervezett ülősztrájkot Orbán Viktor házához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik