A 2006-os költségvetés szigorú, szolid bérnövekedéssel számol, és az 1,4 százalékos hiánycsökkentés megőrzi annak lehetőségét, hogy 2008-ra a magyar gazdaság teljesíthesse az euró bevezetéséhez szükséges követelményeket, azaz tartsa a bevezetés 2010-re kitűzött céldátumát – mondta Veres János pénzügyminiszter az ING Bank üzleti reggelijén.
„A 2006-ban folytatódó költségvetésihiány-csökkentés arányos az ország lehetőségeivel. Nem biztos, hogy ez külső szemmel is elég jó ütem, de elég ahhoz, hogy 2008-ra megfeleljünk a kritériumoknak, és 2010-re megvalósítható legyen az euró bevezetése.” Ezt támasztja ugyanis alá a 2006-os büdzsé is, amely nem pazarló, mivel szerinte a deficit növekedését az autópálya-elszámolás változása és 160 milliárd forintnyi áthúzódó hitelátvállalás okozza. Ugyanakkor egyszeri hiányjavító intézkedést nem tartalmaz a költségvetés tervezete, bár nyáron még volt ilyen elképzelés.
A bürokrácián spórolnak
Szerinte a 2010-es eurócsatlakozás eléréséhez három területen kell érdemben változtatni. Magyarország államigazgatásra, közigazgatásra, önkormányzatokra többet költ az uniós átlagnál; itt a változtatások azonban jórészt csak kétharmados törvényekkel lehetségesek. A másik terület az egészségügyi szolgáltatásoké; itt a fizetések rendjében jelentős változás, hogy januártól bevezetik a személyenkénti nyilvántartási számlát. Veres János ismertetése szerint a harmadik terület az oktatás egésze, ahol nem szabad hagyni, hogy a szakképzett munkaerő váljon a fejlődés korlátjává.
„A bürokrácián spórolunk a jövő évi költségvetésben” – tette hozzá a miniszter. A jogszabálytervezet szerint érdemben csökkenne szinte valamennyi minisztérium működési költsége. Ezek összességében az idén évközben csökkentett előirányzathoz képest jövőre 10 százalékkal mérséklődnek.
Mindezek mellett 20 százalékkel csökkentették a minisztériumok fejlesztési pályázatokra rendelkezésre álló előirányzatát; 2006-ban csak olyan pályázat maradhat, amelyhez EU-társfinanszírozás társul. Az idén 123 jogcím alatt összesen 135 milliárd forint pályázati pénz szerepelt a minisztériumok költségvetésében, a korlátozás nyomán kevesebb mint 10 jogcím maradt.
Több marad?
A személyijövedelemadó-változtatásokkal a lakosság adóterhei mintegy 2 százalékos mértékben csökkennek, a kormány a bértárgyalásokon azt szeretné elérni, hogy a jövedelmek mind a költségvetési, mind a versenyszférában 3-4 százalék körül nőjenek.
Veres szerint az adóváltozásokkal 200 milliárd forint kerül jövőre a költségvetésből elsősorban a lakossághoz.
Módosítják
A hiánycélokat az Eurostat értékelése miatt módosítani kellett, de az elszámolás változtatása nem okoz változást a makrokeresletben. Szerinte a változtatás a finanszírozás módjában van, és abban hogy az idén megtörténik-e a korábban elképzelt autópálya-kötvény kibocsátása.
Az Európai Bizottság nyilván módosítani fog a hiánycsökkentés értékelésén. Júliusban még elegendőnek látta a kormány által hozott intézkedéseket. Veres János ugyanakkor hangsúlyozta: Joaquin Almunia, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa elismeri a hiány csökkentésében elért eredményeket, és ezt – mint a szeptemberi tárgyalásokon kiderült – az autópálya-építés elszámolása nem befolyásolja.
Négy év alatt az eredményszemléletű hiányban 4-4,5 százalékpontos csökkentést sikerült elérni – állítja Veres. Bár az szerinte is hiba viszont, hogy az évenként kitűzött célokat az ország nem tudta teljesíteni.
