Az egy év óta a Carnex-csoporthoz tartozó társaság az év első nyolc hónapjában mintegy 120 millió forintos eredményt produkált. (A Pápai Hús tavaly 18,5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett több mint 600 millió forint veszteséggel zárt.) A már 2004-ben bezárt marhavágóhidat konzervüzemmé alakították, annak helyén pedig egy logisztikai központot, valamint egy csomagolóüzemet alakítottak ki. Az évente mintegy 7 ezer sertést feldolgozó húsipari cég – a hazai alapanyag-hiány miatt – a közelmúltban bérhizlaltatásra tért át.
Néhány gazdaságtalan, a piacon kevésbé népszerű termék gyártását leállították, ugyanakkor több sonkát és tőkehúst értékesítenek idehaza. Sikerült visszakapaszkodni az észak-amerikai piacra is, ahonnan az importtilalom miatt szorultak ki, s ahová jelenleg havonta 110 tonna sonkát szállítanak. Már korábban döntés született arról is, hogy valamennyi termékük csomagolását megújítják. Tovább fejlesztik saját üzlethálózatukat is, amely tavaly a belföldi értékesítésből 2,5 milliárd forinttal részesedett.
