Belföld

Orbán költöztetése kiemelt beruházás lett

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Miniszterelnökség budavári elhelyezését.

Az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg, kijelölve azokat a hatóságokat, amelyek eljárnak a beruházásnál. Az ügyek koordinálására a fővárosi kormánymegbízottat jelölte ki a rendelet.

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kormány kabinet első, június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

A Népszava augusztus elején írta meg, hogy a Miniszterelnökség átköltöztetésének tervezésére csaknem háromszor annyit költ, mint annak idején a szocialista kabinet az egész kormányzati negyed tervezési költségeire. Pedig Gyurcsány Ferenc még 13 minisztériumot akart költöztetni – ebből az akkori Miniszterelnöki Hivatalra 158 milliós költséggel kalkuláltak -, a költözéstől pedig 8,5 milliárd megtakarítást várt.

Az Orbán-kormány nem vesződött a költözés indoklásával, az atlatszo.hu a tervezett költözésről több kérdést is feltett a Miniszterelnökségnek, közérdekű adatokat is kért. Szerette volna megkapni a kormánydöntést megalapozó tanulmányokat, jelentéseket, de azzal utasították el, hogy “az adatigénylésben kért, fent nevezett döntést előkészítő anyagok nem nyilvánosak, így adatközlés nem teljesíthető”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik