Belföld

Dohos, szétázott panelban tengődik a súlyos beteg asszony

Félezer köbméter víz áztatta el a félig vak nő lakását, amikor szomszédjánál csőtörés volt. Lakásában milliós kár keletkezett, a biztosító azonban jóval csekélyebb összeget utalt.

A 61 évese nő kálváriájáról a Bors számolt be. Mária súlyos agyidegsorvadás következtében 13 évvel ezelőtt szinte teljesen megvakult. Kiszolgáltatott állapotát többen kihasználták már. Négyszer fordult elő, hogy kirabolták az utcán.

Augusztus elején aztán újabb csapás érte. Felső szomszédjánál egy szerencsétlen véletlen folytán eltört egy sarokszelep, és gyakorlatilag szétáztatta a víz a nő lakását. Milliós nagyságrendű kár keletkezett otthonában, a biztosítótól azonban mindössze 277 ezer forintot kapott, ami azonban szinte semmire nem elég.

A lap megkereste a biztosítótársaságot is, ahol azt a választ kapták, hogy a történet részletei biztosítási titoknak minősülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik