Belföld

Ormányos invázió Veszprémben

Furcsa karaván érkezik rövidesen Németországból Veszprémbe.

Három elefántbika érkezik a veszprémi állatkertbe, az ormányosok hamarosan nekivágnak a több mint ezer kilométeres útnak – mondta el az MTI-nek a veszprémi állatkert igazgatója hétfőn.

Török László hozzátette, hogy mindhárom elefánt Németországból érkezik, ketten Osnabrückből, egy állat pedig Hannoverből jön Veszprémbe. A szükséges orvosi vizsgálatokon már átestek az állatok, az utaztatás megszervezése nagy kihívás, hiszen speciális járművekkel, teherautóval, daruval indul útnak a több mint 1000 kilométeres távra az első két elefánt, akik a tervek szerint már a héten megérkeznek Veszprémbe, a harmadik pedig legkésőbb jövő tavasszal csatlakozik a csordához – mondta Török László.

Az ormányosokat állatorvos kíséri és bőséges takarmánnyal is el kell látni őket a többnapos útra, mely során külön kihívást jelent az éjszakai szállás megszervezése – tette hozzá az igazgató.

A 180 centiméter magas, négyéves fiatal bikák féltestvérek. A tervek szerint 2016-ban az állományt tovább bővítve egy tenyészcsapatot alakítanak ki a veszprémi vadasparkban. A veszprémiek régi vágya válik valóra az új állatok érkezésével, hiszen a vadasparkban 2006 óta nincsen elefánt – idézte fel Török László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik