Foci

Bede Ferenc befejezte

A magyar sípmester a Kecskemét – MTK mérkőzésen búcsúzott el a játékvezetéstől.

Bede Ferenc aktív pályafutása 2010. november 27-én ért véget, utoljára a Kecskemét és az MTK összecsapásán fújta a sípot – a KTE 3-0-ra nyert a Minicomp Liga 16. fordulójában.

Bede 1984 decemberében tette le az alapfokú játékvezetői vizsgát a BLSZ-ben, majd miután beverekedte magát az országos keretbe, 17 éven vezetett mérkőzéseket a magyar élvonalban. 271 mérkőzésével csúcstartó hazánkban – derül ki az mlsz.hu beszámolójából.

A sípmester közel 10 évig volt tagja a FIFA keretének, Kassai Viktor állandó tartalék játékvezetőjeként számos rangos meccsen vett részt.

Kecskeméten a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke, Vágner László, Huták Antal alelnök, illetve a résztvevő csapatok köszönték meg a sportember eddigi teljesítményét, a JB ugyanakkor arra számít, hogy Bede munkájával továbbra is segíti a játékvezetők és a bizottság munkáját.

AJÁNLOTT LINK:

Játékvezetés – Bede Ferenc elbúcsúzott (mlsz.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik