„Amíg a gazdasági növekedés üteme évi 4 százalékos, könnyű helyzetben vagyunk. Ez esetben a reformoknak nem lesznek társadalmi áldozatai. A reformokat azonban véghez kell vinni” – hangsúlyozta Gyurcsány.
A Dow Jones emlékeztet arra, hogy Magyarország az elmúlt 15 évben számos reform révén sikerrel állt át a piacgazdaságra, de a reformok nem érintették a nagy szociális elosztórendszereket, az oktatást, az egészségügyet és a közigazgatást.
A magyar kormány a deficites költségevetés miatt mind az Európai Bizottság, mind a pénzpiacok nyomása alatt áll. A kormány szeptemberben az idei évi államháztartási hiánycélt a bruttó hazai termék 3,6 százalékáról 6,1 százalékra, a jövő évit pedig 2,9 százalékról 4,7 százalékra emelte fel – emlékeztet a Dow Jones, hozzátéve, hogy ha nem sikerül a hiányt 2008-ra a GDP 3 százaléka alá leszorítani, úgy kérdésessé válik a 2010-re kitűzött euróbevezetés. ” A belső és a külső egyensúly olyan szintjét kell elérnünk, amely lehetővé teszi a döntést az euró 2010. évi bevezetéséről. Ennek két feltétele van: növekedés és reformok” – mondta a kormányfő, aki megjegyezte: „Nem tehetünk olyan lépéseket, amelyek a gazdasági növekedés alapjait veszélyeztetik.”
Az Európai Unió költségvetésével kapcsolatban a kormányfő hangsúlyozta: a 25 tagú uniónak 2006 első felében döntést kell hoznia az új költségvetésről, mert különben a legújabb tagországok alapvető érdekeit éri sérelem. Az EU vezetői csütörtökön tanácskoznak Londonban. A hírek szerint azonban a mostani tárgyaláson a 2007-2013 közötti uniós költségvetés témája nem kerül szóba.
