Belföld

Szigetvári Viktor: Hát a Falussal

Mármint vele beszélte meg a visszaléptetést. Villáminterjú az Együtt vezetőjével.

Látta mit írt ki Deutsch a Facebookra Falus-hírről?

Mit?

„Wundersőn!”

Szuper.

Így is mondhatjuk.

A Fidesznek nem lett jobb ettől a mai hírtől.

Hiszen a legjobbnál nincs jobb.

Nem hiszem, hogy ez a helyzet. Néha kell kemény döntéseket hozni, ma több esély van Tarlós leváltására, mint tegnap, és ebben Falus Ferenc is partner volt.

Önök találták ki Falust az Együttben.

Sosem fogom letagadni, hogy egyike voltam azoknak, akik támogatták jelöltségét. A visszalépés után lesznek, akik máshogyan emlékeznek arra, hogy ő közös jelölt volt, és közös ötlet is, de én ebben a saját tisztességemnek tartozom elszámolással. A kampány nem a tervezett módon alakult. Személyes felelősségemnek azt éreztem volna, ha nem teszek meg mindent azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el az ellenzék október tizenkettedikén. Most ez a legjobb döntés, és nagyra becsülöm Falus Ferencet, hogy ebben meghozta a maga döntését is.

Fotók: Kummer János

Az imént interjúztuk Magyar Györgyöt, szerinte késő a váltás.

Lehet. Más pártok is kellettek hozzá. A múlthéten végig egyeztettünk.

Ki kezdeményezte az egyeztetést?

Én, bírva Falus Ferenc egyetértését.

És most mi lesz?

Bokros Lajossal, Falus Ferenc és Magyar György visszalépése után, lendületet kaphat a kampány.

Miért nem a szocik eredeti jelöltje, Horváth Csaba a közös favorit?

Hozzám nem érkezett ilyen kérés. Engem pedig az érdekelt: ha nem változtatunk, nem csökkentjük a jelöltek számát, akkor nem lesz elegendő mobilizáló erő a baloldalban, és otthon maradnak mindazok, akikre szükségünk van az újpesti polgármester-választáson, meg a kőbányain, meg zuglóin. Nem dönthettem másként.

Kivel beszélte meg?

Ferivel.

Melyik Ferivel?

Hát a Falussal.

Tele a bal Ferikkel.

Gyurcsánnyal is megbeszéltem. Második körben. Nyilván.

Falus lekapása a tábláról nem vetődött föl már a jegesvödrözésnél?

Az hiba volt. De a programját senki nem kritizálta, például, hiszen tisztességes, méltó program volt. Közös jelölt volt, közös támogatással, mi tisztességesen beálltunk mögé.

 

Jól értettem, hogy Bokrosnak igazából ön szerint sincs győzelmi esélye?

Nem tudni. Tényleg nem. Akár meg is szoríthatja Tarlóst. Akár le is győzheti.

Legyőzheti? Szűk két hét alatt a semmiből, ilyen balos bénázással a háta mögött, púpként a hátán egy liberális jelölttel?

Bokros Lajos több, demokratikus párt közös jelöltjévé vált. Nem beszél mellé, alkalmas kihívója Tarlós Istvánnak. A liberális jelölt pedig világosan eldöntheti, számára, mi a fontosabb.

Ahhoz mit szól, hogy a PM nem kér az Együtt főpolgármesteréből?

Karácsony Gerellyel többször egyeztettem, nem jelezte fenntartásait. Szerintem neki, mint zuglói polgármesterjelöltnek is az az érdeke, hogy a pártja támogassa Bokrost. Kár, hogy nem így történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik