Belföld

Három járatot töröltek Ferihegyen

Egy Budapestről a francia fővárosba induló, illetve kettő onnan érkező járatot érint az Air France pilótáinak sztrájkja.

Sztrájk miatt törölték az Air France egy induló és két érkező járatát a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a párizsi Charles de Gaulle repülőtér között hétfőn. Az Air France 6 járata közül a menetrend szerint Budapestről 10 óra 10 perckor induló, és a 9 óra 25 perckor, illetve 22 óra 30 perckor ide érkezőt törölték. 

Az Air France légitársaság gépeinek legalább a fele nem száll fel hétfőn a pilóták sztrájkja miatt, de az arány nyolcvan százalékra is emelkedhet a nap folyamán – közölte a pilóták egyik szakszervezete, amely hosszú konfliktusra számít.    A pilóták többségi szakszervezete, az SNPL szeptember 15. és 22. közöttre hirdetett sztrájkot, a második legjelentősebb szakszervezet, a SPAF pedig szeptember 15. és 18. között szólít fel munkabeszüntetésre.

Fekete hétfőt ígértek a pilóták

A késések és a fennakadások elkerülésére a légitársaság előzetesen törölte több járatát és arról személyesen tájékoztatta az érintett utasokat (a hétvégén 65 ezer SMS-t küldtek szét), arra kérve őket, hogy halasszák el az útjukat, ingyenesen váltsák vissza vagy cseréljék át később időpontra a jegyeiket.

Az Air France vezetősége úgy látja, hogy a sztrájk első napján a járatok fele fog közlekedni, miután a pilóták 60 százaléka lépett sztrájkba. A pilóták viszont “fekete hétfőt” ígértek. A SPAF szóvivője, Julien Duboz, a SPAF szóvivője szerint a járatok 80-85 százalékát kénytelen lesz a légitársaság a nap folyamán törölni, az SPNL hasonlóan nyilatkozott, miután az ő adataik szerint hétfőn a pilótáknak mintegy 75 százaléka nem állt munkába.

A kedd még rosszabb lehet

“Mi úgy látjuk, hogy kedden még rosszabb lesz a helyzet, szerdára pedig patthelyzet fog kialakulni” – közölte Jean-Louis Barber, a szakszervezet elnöke. A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ami miatt hetek óta tárgyalások folynak a szakszervezetek és a vezetőség között.

Az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni. A szakszervezetek viszont azt követelik, hogy az Air France-nál és a Transaviánál foglalkoztatott pilótáknak egységes, francia munkaszerződése legyen. A vezetőség szerint viszont a Transaviánál dolgozók szerződésének a fapados légitársaság működési feltételeihez kell alkalmazkodnia.

A tárgyalások hétfőn délelőtt 10 órától folytatódnak a vezetőség és a szociális partnerek között. Az Air France becslése szerint a munkabeszüntetés napi 10-15 millió euró veszteséget fog okozni a légitársaságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik