Belföld

Százak védekeznek az ár ellen

A katolikus segélyszervezet eddig több millió forintnyi adományt osztott szét a kitelepítetteknek – tudósít az MTI.

Rekord vízállással tetőzhet Letenyén a Mura. A vízügy nagy erőket csoportosított a térségbe, a helyi igazgatóság huszonöt munkatársa mellett más igazgatóságoktól további százan érkeztek. A védekezéshez százezer homokzsákot igényeltek.

 Rendőrök segítik a védekezést Muraszemenyén.

Murarátkán a körtöltést nyúlgáttal kellett megerősíteni, ehhez húszezer homokzsákot használtak fel. A megyei katasztrófavédelem mellett önkéntesek és rendőrhallgatók is segítenek a helyszínen. Tótszerdahelyen a Borsfai-patak partján építenek 400 méter hosszú nyúlgátat. Rábatamásiban tizenöt házat védenek több ezer homokzsákkal. Nyolcvan önkéntes mellett öt szivattyúval dolgoznak a tűzoltók.

A Katasztrófavédelem régiós irányítási törzset hozott létre Nagykanizsán az elhúzó védekezés miatt. A tábornoki irányítású egység feladata a Murán, a Dráván és ezek mellékfolyóin zajló védekezés koordinálása. A munkálatokban a hivatásos katasztrófavédelmi erők mellett a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, valamint polgárőrök és önkéntesek is részt vesznek. A védekezés során mintegy ötvenezer homokzsákot és 800 köbméter homokot használnak fel – tudósít az MTI.

Az árvíz sújtotta területeken, Vas és Zala megyében élelmet és ruhát oszt a Katolikus Karitász. A segélyszervezet eddig négy és félmillió forint értékű adományt osztott szét. Körmenden és Pákán két központi elosztót alakítottak ki, ahonnan a szükségleteket felmérve viszik ki az adományokat. Sokan csak néhány táskányi holmit vihettek magukkal az áradások elől menekülve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik