Belföld

Névrokona helyett indult ellene végrehajtás

Egy mogyoródi férfi számlájáról havonta 33 ezer forintot vontak le egy önálló bírósági végrehajtó rendelvénye miatt. Két évig kellett bizonygatnia, hogy ő nem az a Varga Tibor – írja a Blikk.

Az 58 éves mogyoródi férfit egy mezőkovácsi adóssal keverték össze, akivel ráadásul édesanyjuk neve is megegyezik. Az adós 353 ezer forinttal tartozik. A mogyoródi Varga Tibortól százezer forintot vontak le jogtalanul, amit még mindig nem kapott vissza.

A férfi szerint felháborító, hogy még neki kell futnia a pénze után, ráadásul semmilyen felszólítást nem kapott, csak rögtön egy levelet. A battonyai városi bíróság ráadásul kimondta, hogy alaptalan a férfi kifogása, a végrehajtó helyesen járt el. A döntést végül a Gyulai Törvényszék változtatta meg.

Varga Tibor a végrehajtót is bepanaszolta, de a végrehajtói kamara szerint nem hibázott. Az ügyben eljáró végrehajtó, Sőre Zoltán a Blikknek nem nyilatkozott, a végrehajtói kamara pedig egyelőre nem válaszolt a lapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik