A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakot relativizálva, bagatellizálva humorizáló kontextusba helyezték a Class FM hétfő reggeli műsorában, ezért panaszt nyújtott be a médiahatósághoz a Nőkért Egyesület, mindenkit ugyanerre biztatva – írja a Népszabadság. Az egyesület szerint a műsorban elhangzottak sértik a médiatörvény azon passzusát, miszerint „a sajtószabadság gyakorlása nem sértheti a közerkölcsöt”.
A szexuális erőszak súlyos bűncselekmény, elbagatellizálása a közerkölcsbe ütközik. “A szexuális erőszak témájának eleve nincs helye egy humoros profilú műsorban; és önmagában az is a történtek bagatellizálása, hogy a bűncselekményre egy kedélyes, sok nevetéssel tarkított beszélgetést fűztek fel.” A szervezet szerint a műsorvezetők több felháborító kijelentést is tettek, összemosták a beleegyezéses szexet és a szexuális erőszakot, amelynek „káreseményként” való jellemzése, és a „megerőszakolás” szó vicces szövegkörnyezetbe helyezése („téged is megerőszakolt már a jobb kezed”) szintén a történtek bagatellizálását jelentik.
A KDNP kirúgatná a műsorvezetőket
A KDNP budapesti szervezete arra kéri a kereskedelmi rádió vezetőit, hogy a három jópofa műsorvezető, Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani (a képen) egyhavi bérét utalják át a megerőszakolt lány családjának. Ha ugyanis ennyire ötlettelenek és bárdolatlanok a média szerkesztői, hogy úgy érzik, egy szerencsétlenül járt fiatal lány „kárán” kell mulattatni a nagyérdeműt a zsíros haszon reményében, akkor legalább az is részesüljön a bevételből, aki elszenvedte, az akár egy életre szóló traumát. Egyébként pedig a budapesti kereszténydemokraták azt is örömmel támogatnák, ha egyszerűen csak elbocsátanák a három szakmailag teljesen alkalmatlan műsorvezetőt – idézte a civishir.hu a KDNP budapesti elnökét, Szalma Botondot.