Belföld

Áll a bál: megszüntették a kórháznál a megállót

A négyes metró átadása után a közlekedési vállalat megszüntette az egyik legforgalmasabb pesti kórház tőszomszédságában lévő trolibuszmegállót – írja a Blikk.

„Rohadjon el, aki ezt kitalálta! Ez katasztrófa! Mi a célja ennek?” – méltatlankodott a 72 éves Szemere Péter a Blikknek. – „Szeretek sétálni, de fáj a sarkam. Kívánom Vitézy Dávidnak, hogy éljen 120 évig, és botorkáljon ő errefelé járókerettel – utalt a BKK vezérére a haragos járókelő.

A Péterfy Sándor Utcai Kórház és Rendelőintézethez ugyanis a zömében idős, mozgásukban korlátozott pácienseinek most közel 300 métert kell gyalogolniuk az épületig. Az orvosokra pedig csak úgy zúdul a panasz a betegektől, ezért aláírásgyűjtést is fontolgatnak, hogy visszakapják a buszmegállót.

A Blikk megkeresésére a BKK úgy nyilatkozott, hogy „ésszerűsítették” a trolik közlekedését, ezáltal gyorsabb átszállást biztosítanak az M2-es és M4-es metróra. „A helyi önkormányzattal végzett közös helyszíni szemlén a jelenlegi megoldásról született döntés.” – közölte a BKK. Mindemellett az időközben érkező bejelentések okán már vizsgálják, hogy a megállót újbóli üzembe helyezzék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik