Csütörtökön eleinte a Kisalföld kivételével vastag, réteges felhőzet borítja az eget, majd délután szakadozottá válik a felhőtakaró, estére pedig a felhők nagy része feloszlik. Délelőtt elsősorban a Dél-Alföldön, majd délután már inkább a Dél-Dunántúlon fordulhat elő kisebb eső. Az északi, északkeleti szél nagy területen erős, a Nyugat-Dunántúlon, a Nagykunságon, valamint a Nyírségben időnként viharos lesz, csak késő délután mérséklődik jelentősen a légmozgás. A hőmérséklet kora délután 11, 18 fok között valószínű, északkeleten a magasabb, délnyugaton az alacsonyabb értékekkel. Késő este 7, 12 fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Pénteken eleinte többnyire napos idő lesz, majd főként a Tiszántúlon megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és estefelé ott már előfordul kisebb eső, záporeső. Az északi szél többfelé megélénkül, a Kisalföldön néhol meg is erősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.
Szombaton kelet felől átmenetileg egyre nagyobb területen megnövekszik, megvastagszik, majd délutántól vékonyodni, csökkenni kezd a felhőzet. Sokfelé várható eső, záporeső, egy-egy zivatar sem zárható ki. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északi szél keletire, északkeletire fordul, és elsősorban az északkeleti megyékben erősödik meg időnként. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.
Vasárnap délen és nyugaton is felszakadozik a felhőzet, ott eleinte még számíthatunk esőre, majd napközben a gomolyfelhő-képződésből szórványosan záporok alakulnak ki, egy-egy zivatar sem zárható ki. A keleti, délkeleti szél megélénkül, az északkeleti megyékben napközben helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.
Hétfőn a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan alakulnak ki záporok, zivatarok. Napközben többfelé megélénkül a délkeleti, keleti szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.