Belföld

A jegybank kötelessége az együttműködés a kormánnyal

A jegybank alkotmányos kötelezettsége együttműködni a kormánnyal - mondta Navracsics Tibor, aki szerint furcsán nézne ki, ha különböző célokat követne a jegybank és a kormány.

A fideszes politikus, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium leendő vezetője és egyben kormányfőhelyettes arra reagált, hogy Simor András jegybankelnök a nap folyamán közleményben ajánlott együttműködést a kormánynak és hangsúlyozta, hogy mandátumának végéig a Magyar Nemzeti Bank teszi a dolgát.

Navracsics Tibor a televíziós műsorban közölte, az új kormány megalakulását követően kell leülnie a miniszterelnöknek és a jegybankelnöknek, s tisztázniuk kell, “milyen irányban van a közös jövő”, mely pontokban értenek egyet, és melyekben gondolkodnak különbözőképpen.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy Simor Andrással kapcsolatban elsősorban a szakma fogalmazott meg korábban kritikákat a válságkezeléssel összefüggésben.

Hozzátette: a Fidesz részéről elhangzott kritikák inkább politikai-, illetve “magánvagyon és közteherviselés”-természetű kifogások voltak.

Arra a kérdésre, “lehet-e közös jövőjük”, azaz együttműködés a kormány és a jegybank között úgy, hogy Simor András a helyén marad, illetve, lát-e lehetőséget arra, hogy nem vonják össze a jegybankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, azt mondta: a két dolog között nincs szoros összefüggés.

Mint fogalmazott, ha összevonják, akkor is működhetnek együtt, és ha külön maradnak, akkor is lehet, hogy nincs együttműködés.

Közölte, bízik abban, hogy lesz együttműködés, mert a kormány és a nemzeti bank között szükség van együttműködésre ahhoz, hogy a magyar gazdaság stabil maradjon.

Simor András vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy noha személye és azon keresztül a Magyar Nemzeti Bank a politikai kampány részévé vált, a jegybank folytatja a szakmai munkát az elkövetkező három évben, ameddig az elnök mandátuma tart.

Azt írta: “Közös érdekünk az ország gazdasági stabilitásának megőrzése és a gazdasági növekedés elindítása. Ehhez tényeken alapuló párbeszédre és együttműködésre van szükség a mindenkori miniszterelnök és a jegybank vezetője között”.

Hangsúlyozta, hogy nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti. Kitért arra is, azért, hogy a Magyar Nemzeti Bank a jövőben ne válhasson alaptalan politikai támadások célpontjává, külföldi cégtulajdonát eladta, az értékesített befektetésekből származó összegeket forintra váltotta és magyar befektetési alapokban helyezte el.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a pártja által megnyert országgyűlési választás második fordulója utáni napon tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzeti Bankról szólva azt mondta: szeretnének büszkék lenni az intézményre, az “nem offshore-lovagok szálláshelye”.

Hasonló véleményt fogalmazott meg április 29-én Navracsics Tibor. Az egyik kereskedelmi televízióban arra emlékeztetett: Simor Andrásnak offshore cégei voltak, miközben a nemzeti bank elnöke. “Ez súlyosan összeférhetetlen” – vélekedett, hozzátéve, hogy ez sérti a jegybank tekintélyét.

Simor András korábban, egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen azt közölte, hogy a korábban a tulajdonában álló külföldi társaság Cipruson van bejegyezve, de már nem offshore cég, ugyanis 2004 óta Ciprus az Európai Unió tagja és ezáltal megszűnt adóparadicsomnak lenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik