Gazdaság

Csúcsvezetők távoznak a MÁV-tól

Részeredménye már van annak a folyamatnak, amely Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szeptemberi "ultimátuma" óta folyik MÁV-nál az igazgatási "vízfej" megszüntetésére.

Heinczinger István vezérigazgató-helyettes a Népszava információját megerősítve elmondta: a bürokráciamentes, takarékos működést biztosító feladattal év végéig kell végezni, négy csúcsvezető távozása azonban már most biztosra vehető.

Egyikük, Kozák Tamás stratégiai vezérigazgató-helyettes várhatóan a januártól önálló leánycégbe szerveződő árufuvarozási üzletág, a MÁV Cargó vezetőjeként dolgozik tovább. November 15-től felmondási idejét tölti Orosz D. Balázs vezető jogtanácsos, Lékay Gusztáv társasági szolgáltatási főigazgató – a MÁV botrányos motorvonattenderét bíráló bizottság vezetője – pedig nyugdíjba vonul. Tárgyalnak Stromajer Andrea kommunikációs igazgató távozásáról is.

Az október közepén a szakminiszter nyomására három év után a MÁV-tól távozó Mándoki Zoltán vezérigazgatót azok követhetik, akik vele együtt érkeztek a társasághoz a Mol Rt. felső vezetéséből. Így felmerült Gulyás Tibor projekt igazgató és Kugler Flórián humánpolitikai vezérigazgató-helyettes neve is. Róluk egyelőre a MÁV vezérigazgató-helyettese nem kívánt nyilatkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik