Gazdaság

Befékezett a kínai gazdaság

A Világbank megállapítása szerint Kína gazdasága "rendkívül puhán" lefékeződött, az infláció ütemével együtt. A nemzetközi pénzügyi szervezet csütörtökön kiadott értékelése szerint az első félévhez viszonyítva látható fordulat következett be.

A Világbank szakértői szerint a belső kereslet növekedése a harmadik negyedévben lelassult, a külkereskedelem hozzájárulása a gazdasági növekedéshez csökkent. Ennek ellenére úgy látják, hogy az idei kínai GDP-növekedés még 9,3 százalékot ér el, s jövőre lassul le 8,7 százalékosra.

Óv attól, hogy a beruházások növekedési üteme fokozódjon, mert azok szintje már túl magasnak tekinthető, túlzott mértékű növekedése megszorító intézkedéseket váltott már ki 2004-ben. A Világbank szerint valószínű, hogy a beruházások üteme 2006-ban meghaladja a fogyasztás növekedési ütemét, és egyebek között függetlenebb monetáris politikát javasol, a devizapiac szélesítésével.

A héten a kínai központi bank vezető közgazdásza is úgy vélekedett, hogy vége a szárnyalásnak, a kínai nemzetgazdaság földre szállt már, hiszen a GDP-növekedés 9 százalék körüli csak. A jegybank nem látja már túlfűtöttnek a gazdaságot, azaz annak fékezését célzó intézkedésekre a kormányzat részéről nincs szükség.

Ésszerű (ütemű) fejlődési szakaszba került a gazdaság, jövőre sem lesz gond növekedési ütemével – mondta a szakértő. A hitelkiáramlás lassabb már és a gazdaságban lévő pénz mennyisége azért nő még gyorsulva, mert külföldről áramlik a tőke az országba. Elsősorban a többlettel folyó külkereskedelem révén, részben a külföldiek befektetéseivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik