Gazdaság

Vegyes BÉT előrejelzések

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,76 pontos emelkedéssel, 21 378,77 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,96 százalékos erősödés.

A nemzetközi piacon uralkodó jó hangulat hatással lehet a magyarországi kereskedésre is, de eltérően ítélik meg a részvényárfolyamok csütörtökön várható alakulását a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.

A szerdai emelkedés nem folytatódik, visszafogott kereskedés várható – vélte Deák Balázs, a CIB Bank elemzője, aki szerint az árak plusz-mínusz egy százalékos sávban mozognak majd.
Hozzátette: a nemzetközi piacon általában jó hangulat uralkodik, ami hatással lehet a magyarországi kereskedésre is.

Zékány András, az ING Bank elemzője ugyanakkor a szerdai emelkedés folytatódását prognosztizálta. A Mol részvényeivel kapcsolatban elmondta: nagy kérdés, hogy az olajpapír át tudja-e törni a 20 000 forintos határt. Ha nem, akkor a részvény esésnek indulhat. A szakértő szerint a Richter és a Démász papírjainál számít nagyobb forgalomra, mivel a két cég hamarosan közzéteszi gyorsjelentését.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 649,48 pontos, 3,16 százalékos emelkedéssel, 21 175,01 ponton zárt szerdán.

A részvénypiacon 28,55 milliárd forint értékben születtek üzletek, a vezető részvények erősödtek a legutóbbi, pénteki záróárukhoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 35,08 ponttal, 2,1 százalékkal 1.703,19 pontra erősödött.

A Mol-részvények 10,8 milliárd forint értékben forogtak, árfolyamuk 780 forinttal, 4,06 százalékkal 19 980 forintra emelkedett. Az OTP szintén 10 milliárd forint feletti forgalomban, 210 forinttal, 2,81 százalékkal drágult, 7680 forintot ért. A Richter 1300 forinttal, 3,82 százalékkal erősödött, 35 300 forintra nőtt az árfolyama, forgalma pedig 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom papírok 14 forintos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 999 forinton zártak, forgalmuk 1,67 milliárd forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik