Rózsa Andrásnak, az anyacég magyarországi üzleti központjaként működő Teva Magyarország Rt. vezérigazgatójának tájékoztatása szerint jövőre már 200 milliárd forintot meghaladó árbevétellel számol a társaság.
A csoporthoz tartozó – és a Teva európai gyártóbázisává fejlődött – debreceni Biogal az 1995-ben történt privatizáció évében még 10,6 milliárd forint árbevétel mellett 50 millió forint veszteséggel zárta az évet, azóta a bevétele több mint tízszeresére nőtt. A Teva-csoport másik magyarországi leányvállalata a 2000-ben megvásárolt Human-cégcsoport, amelynek tagjai a Humantrade gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cég, a Human Rt. és a Humanpharma gyógyszergyártó vállalatok.
A Teva korábbi közlése szerint az elmúlt évben magyarországi cégei összesen 166,1 milliárd forint árbevételt értek el, szemben a 2003. évi 147 milliárd forinttal.
Az izraeli Teva a világ egyik vezető generikus gyógyszergyártója. A cég részvényeivel a New York-i tőzsdén kereskednek, és a tőzsdei kapitalizációja eléri a 24,4 milliárd dollárt, múlt évi árbevétele pedig közel ötmilliárd dollár volt.
