Két héttel ezelőtt az ÁPV Rt. Igazgatósága kilenc Volán-társaság esetében meghatározta a tőkeemelések konkrét összegét, a csütörtöki Igazgatósági ülésen pedig döntés született további 14 társaság támogatásáról is.
Mint emlékezetes, a kormány jóváhagyó döntését követően az ÁPV Rt. Igazgatósága 2005. október 20-i ülésén határozott arról, hogy tőkeemelés formájában jelentős nagyságrendű, csoportszinten összesen 10 milliárd forintos tőkejuttatásban részesít a portfoliójába tartozó Volán társaságok közül 23-at. A forrást az ÁPV Rt. döntő részben az évek óta folyó buszrekonstrukciós program keretében, új autóbuszok közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésére hagyta jóvá. A források elosztásánál az ÁPV Rt. figyelembe vette a cégek autóbusz állományának átlagéletkora mellett a buszpark műszaki állapotát, nagyságát és összetételét, illetve a társaságok egyedi gazdálkodási körülményeit.
