Belföld

Jogi viták Cselényi végkielégítése körül

Nem egyértelmű, hogy vonatkozik-e rá a 98 százalékos különadó. Az elküldött állami cégvezetőknél is kérdés, mennyit fizetnek.

Cselényi Lászlónak, a Duna TV távozó elnökének szerződése szerint majdnem 100 millió forint végkielégítés járna, de a feléről lemondott. Az összeg így is jóval meghaladja a kétmillió forintot, amely feletti részre 98 százalékos adót kell fizetni. A jogászok azonban nem értenek egyet abban, hogy egy közalapítvánnyal kötött megbízási szerződésre is vonatkozik-e a törvény – számolt be róla az RTL Híradó.

Nagy Anna kormányszóvivő azt mondta a televíziónak, hogy két kritérium alapján vetik ki a különadót: ez alapján a kérdés, hogy ki az, aki közpénzből kapja a fizetését, és ki az, akinek a végkielégítése meghaladja a 2 millió forintot.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) részéről nem mondtak konkrét számokat a televíziónak arra a kérdésére, hogy az általuk felügyelt cégeknél mekkora összeggel távoztak a leváltott vezetők. Annyit elárultak, hogy a járandóságuk felét kapták.

Az RTL Híradó úgy számolt, a korábban nyilvánosságra hozott fizetések alapján az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezetője 3 millió forint végkielégítést kapott, ebből 1 millió forint után 980 ezer forint adót fizet be. Az Eximbank vezetője pedig 3 millió 755 ezer forinttal távozott, vagyis 1 millió 755 ezer forintot terhel a 98 százalékos különadó.

Vannak, akik egyáltalán nem kapnak végkielégítést. Ilyenek a Nemzeti Vagyonkezelőhöz tartozó cégek: például a Magyar Posta, a Szerencsejáték Zrt., vagy a Magyar Villamos Művek leváltott vezetői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik