Belföld

A kísértetek otthona lehet a Balettintézet

Egy évtizede táncoltak utoljára a bedeszkázott ablakok mögött, azóta romlik az épület állapota.

Tizenhárom év után is azon vitatkozik a Fidesz és az MSZP, hogy ki is adta el a volt Balettintézet épületét, közben a világörökség részét képező épület állapota egyre romlik, tehetetlen az önkormányzat és az örökségvédelmi hivatal is – számolt be róla az RTL Híradó.

A Balettintézet épületét a Terézvárosi Önkormányzat szocialista vezetése 1997-ben adta el, 220 millióért, majd a következő ciklusban a fideszes városvezetés újabb 220 milliót kapott. A vevő új helyre költöztette a Balettintézetet és a lakókat is, egymilliárd forintért, aztán továbbadta egy befektetőnek, aki 2007-ben adta el egy portugál cégnek, már 7,5 milliárdért. A cég szállodát építene, de a napokban felszámolási eljárás indult ellene.

Hassay Zsófia, a Fidesz terézvárosi frakcióvezetője úgy véli, a világörökségekről szóló törvényre hivatkozva kell rábírni az építkezésre a befektetőt. Verók István MSZP-s polgármester a televíziónak azt mondta, az alapszerződésben nem lettek meghatározva a szankciók, így az önkormányzat nem tehet semmit. A ház építéshatóságilag a Műemlékvédelmi Hivatalhoz tartozik, akik szintén azt mondják, hogy tehetetlenek. Hiába bírságolták a portugál befektetőt 30 millió forintra, a cég azt befizette, de építkezni továbbra sem akar, és erre határidő sem kötelezi.

“Ilyen határidő nincs, a folyamatos állagmegóvásról kell gondoskodni” – mondta Boór Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodavezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik