Gazdaság

Jó áron kelt el a Hungexpo,

nyolcmilliárd forintért. A 77 százalékos állami részvénycsomagért a második körben a francia GL Events és a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit/WestEnd-féle konzorcium 73 százalékkal magasabb összeget kínált, mint az első fordulóban megajánlott 4,6 milliárd forint. A vételár 55 százalékkal több a rivális Carion első körben megtett 5,2 milliárdos tétjénél. A tekintélyes felár a pályázók versenyeztetésének az eredménye.

Jól járt az állam, s ez nem kis részben annak köszönhető, hogy a sajtó megszellőztette: a Budapest Airport irreálisan magas összegért venné meg a Cariontól a repülőtér fejlesztésére szánt területet. A nyilvánosság nyomásának engedve aztán a Budapest Airport elállt a vételtől, a Carion pedig az elúszott vételár híján nem bizonyult elegendően tőkeerősnek a bankgaranciához. Szereplése arra mindazonáltal jó volt, hogy a mindenáron nyerni kívánó GL Events-TriGránit-páros hajlandó legyen jócskán megemelni az ajánlatát. Az üzlet nemcsak a jó ár miatt előnyös, hanem azért is, mert a nyertes konzorcium francia tagja nemzetközi tapasztalattal, számos kiállítási helyszínnel rendelkezik, s Párizs, Barcelona és Padova által fémjelzett európai portfóliójába Budapest remekül beilleszthető. Ennek nyomán, s a vállalt 7,5 milliárd forintos beruházás hatására, a magyar főváros konferenciaturizmusa várhatóan felélénkül. A kérdés csak az, megfelelő-e a helyszín. Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a kőbányai terület tömegközlekedéssel nem igazán jól megközelíthető, rendezvények idején állandósulnak a dugók, s megfelelő szállodák sincsenek a közelben. A szakma, amely a Carion által tervezett ferihegyi kiállítási központért sem lelkesedett, a megfelelő helyszín ismérveként kiemeli a minőségi szállodák közelségét; ilyen lehetett volna a millenniumi városközpont vagy a lágymányosi „expo-terület”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik