Belföld

Jobbik-feljelentés az LMP kopogtatócédulái miatt

Választás rendje elleni bűncselekmény miatt fordultak a rendőrséghez.

Feljelentést tett a Jobbik a rendőrségen, a Lehet Más a Politikával kapcsolatos kiszivárgott hangfelvétel kapcsán hétfőn délelőtt. Az egyik internetes portálon megjelent felvétel szerint ugyanis az egyik önkormányzati képviselőjelöltjük állítólag pénzt ajánlott kopogtatócédulákért.

Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfőn délelőtt újságírók előtt elmondta, hogy választás rendje elleni bűncselekmény miatt teszik meg a feljelentést ismeretlen tettes ellen. Az ellenzéki politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiszivárgott hangfelvételen elhangzottak, illetve az LMP nyilatkozatai között több ellentmondás is van. Azzal kapcsolatban például, hogy az érintett képviselőjelöltje-e a pártnak vagy nem.

Az LMP a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után azt közölte, hogy egyetlen tagjuk sem kínált pénzt azért, hogy bárki a pártnak adja az ajánlószelvényét. Megfogalmazásuk szerint a manipulált hangfelvétel tanulsága szerint az LMP aktivistája annyiban hibázott, hogy nem zárta ki világosan a feketén való foglalkoztatás lehetőségét.

A párt hétfő délutáni közlése szerint az érintett tag nem képviselőjelölt és az eljárás végéig megilleti az ártatlanság vélelme, annál is inkább, mert ezen a napon több párttársuk kapott “törvénytelenségre bujtó telefont”. Az LMP szerint joggal merül fel a gyanú, hogy szándékos provokációról és a nyilvánosságra került hangfelvétel manipulálásáról van szó. Leszögezik azt is, hogy a felvétel kapcsán az ilyen ügyek tisztázására elfogadott fegyelmi eljárásrendjüket folytatják le, ennek eredményétől függően meg fogják tenni a szükséges lépéseket és választ fognak adni a történtekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik