Tornádószerű vihar söpört végig Mezőkövesden hétfőn kora este – mondta Fekete Zoltán aljegyző. “Félelmetes volt, ilyet még nem láttunk, a fekete tölcsér pillanatok alatt ért ide, diónyi nagyságú jéggel, hatalmas felhőszakadással” – mondta az aljegyző. Hozzátette: ismeretei szerint ez nem volt teljes tornádó, az alja nem ért le a földig, tudomása szerint ezt hívják szupercellának.
Fekete Zoltán közölte: azt egyelőre nem tudni, hogy a jég okozott-e károkat, de a hatalmas felhőszakadás miatt a város utcáin hömpölygött a víz, leállt a járműforgalom.
Utcákon hömpölygött, pincéket, garázsokat öntött el a hétfői vihar során leesett nagymennyiségű eső Mezőkövesden és Mezőkeresztes környékén, Ózd Somsály nevű városrészében pedig tetőket bontott meg a viharos szél – mondta a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese. Szabó Péter kifejtette: Mezőkövesd, Mezőkeresztes környékén riasztották a tűzoltókat, itt a sok eső okozott elsősorban gondot, Ózd Somsály városrészében két lakóház tetejét rongálta meg, amelyeket fóliával borítanak be. Ónodon is megsérült egy háőz teteje.
Tiszaújváros térségében fakidőléseket jeleztek – tette hozzá.
Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője arról számolt be, hogy a borsodi megyeszékhely környékén is fakidőlésekhez riasztották őket elsősorban, több bejelentés érkezett Mezőkövesdről és környékéről, itt egy helyi patak is megáradt, Kazincbarcikán pedig viharos erejű szél tombolt.
Bódvaszilason hétfő kora este teniszlabda, tojás nagyságú jég esett. A helyiek szerint csak annak köszönhető, hogy nem lett nagyobb kár, hogy igen rövid ideig tartott, így mindössze néhány darabot szedtek össze az udvarokról.
Az RTL Híradó beszámolója a viharról: