Belföld

Drága mulatság a Duna TV szappanoperája

Leharcolt sorozatot vehetett az Országgyűlés által megszavazott pluszpénzből is gazdálkodó televízió.

Közel százmillió forintért vásárolta meg egy offshore cégtől a Duna TV a már több magyar csatorna által is bemutatott Második esély című szappanoperát, ami egy szakértő szerint legfeljebb 20 millió forintot ér – írja az [origo]. A Duna TV az idén a korábbinál jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodhatott, miután a országgyűlés tavaly októberben az MTV-től átcsoportosított 2,34 milliárd forint támogatást a kisebbik köztévéhez. A Duna TV akkori elnöke, Cselényi László azt mondta, a pénzt filmekre és sorozatokra költik majd.

A hírportál összesítései szerint a csatorna körülbelül 850 millió forintért vásárolt filmeket, az összeg kétharmadából három cégtől. Az Apokalipszis Kft. nevű céggel három darab egyforma összegű, bruttó 97 millió forintos szerződést kötött a tévé: az egyik csomagban 28 magyar és 32 külföldi mozifilm van, egy másikban hat darab ifjúsági sorozat, a harmadikban pedig a Második esély című szappanopera. A legtöbbet a Waterfall Kft.-nek fizették, bruttó 200 millió forintért 80 film sugárzási jogát vették meg.

Utóbbi cégnek az a Turi János Sándor az ügyvezetője, aki négy cég nevében, összesen nyolc szerződést kötött a Duna TV-vel, a csatorna többek között két filmsorozatot rendelt meg tőle, amelyeknek a gyártását Turi a Duna TV-től kapott összeg töredékéért továbbadta egy másik cégnek. A televízió és Turi János az általa vezetett Holiday Kft. nevében koncertfilmek és négy ifjúsági sorozat sugárzási jogáról is megállapodott. A Duna TV a Holidaytől percenként 18 181 forintos áron vásárolt koncertfelvételeket. Hasonló kategóriájú koncertfelvételeket az A38 Kht.-től is vásárolt a Duna TV, de azokért percenként csak 5750 forintot fizettek.

Az [origo] számításai szerint a Waterfall Kft.-től és az Apokalipszis Kft.-től vásárolt filmek jóval többe kerültek a csatornának, mint a más forgalmazóktól beszerzett filmek. A többi szerződött cégnek a legdrágább filmért percenként körülbelül tízezer forintnak megfelelő eurót fizetett a csatorna, a Waterfalltól vásárolt filmek percenként 25 523 forintba kerültek. A hírportál által megkérdezett szakértő szerint a két céggel kötött szerződések egyértelműen a piaci ár fölötti összegekről szólnak. A legkirívóbb szerinte a Második esély című 172 részes szappanopera szerződése, amelyet bruttó 97 millió forintért vásárolt meg a tévé az Apokalipszis Kft..-től.

Turi János azonban másképp vélekedik a Waterfall filmszerződéseiről: “A Duna TV még jól is járt ezekkel a filmekkel, ezt bárki, aki ismeri az árakat, megmondhatja” – mondta az [origo]-nak. A Duna TV pedig azt hangsúlyozta, hogy az Apokalipszistól kész magyar változattal, szinkronosan vásárolták meg a filmeket, így megspórolták a filmenként 500-600 ezer forintos szinkronizálási költséget, és további 100-130 ezer forint “technikai, szállítási és egyéb költséget” is.

A cégbírósági iratok szerint az Apokalipszisnek egy washingtoni székhelyű, Seychelles-szigeteki képviseletű cég az egyedüli tulajdonosa, mióta 2008-ban megvásárolta a céget magyar tulajdonosaitól. A hírportálnak székhelyén és telephelyein sem sikerült elérnie a céget, sem az azt képviselő ügyvédet, aki Turival is kapcsolatban van. Turi János azt mondta, ő maga az Apokalipszis Kft.-t ismeri ugyan, de ahhoz nincs semmi köze. Turi egyébként együtt készíti a Menetrend című műsort az RTL Klubnak az Apokalipszis Kft.-vel.

A Duna TV a szerződések szerint az Apokalipszis Kft.-től összesen 291 millió forintért vásárolt filmeket, Turi pedig négy cég nevében 693,460 millió forintért kötött szerződést a csatornával.

AJÁNLOTT LINK:

Offshore cégtől vett vitatható áron szappanoperát a Duna Tv ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik