Nem leszek gyanúsított – jelentette ki a Népszavának Demszky Gábor azután, hogy a Főkert Zrt. ügyében újra meghallgatták a BRFK nyomozói. A lap szerint a volt főpolgármester arra emlékeztetett, hogy ebben a témában volt már júliusban is tanúmeghallgatása és ahhoz képest semmilyen új elem nem volt.
A nyomozás érdekeire tekintettel Demszky ennél többet nem mondott a Népszavának, de azt természetesnek nevezte, hogy az önkormányzati tulajdonú cégeknél zajló nyomozásokban tanúként a jövőben is meghallgathatják, mint volt főpolgármestert.
“Együttműködöm ezeknek az ügyeknek a feltárásában, de kizártnak tartom, hogy bármelyik ügyben is gyanúsított legyek” – tette hozzá Demszky Gábor. Megítélése szerint erre a lehetőségre tegnapi meghallgatásán sem utalt jel.