Belföld

Több orvosi ellátásért és többet kell fizetni

Legalább az infláció mértékével drágulnak januártól a térítéses orvosi szolgáltatások.

Januártól drágulnak az orvosi szolgáltatások és bővül a fizetős ellátások köre. A Népszabadság egy birtokában lévő, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által készített jogszabálytervezet alapján írja ezt. A dokumentum várhatóan még karácsony előtt a kormány elé kerül.

A lap egyebek között arról ír, hogy januártól 15 100 forintot kérhetnek a nem kötelező és nem az orvos által kért tüdőszűrésért. 3100 forint lesz számlázható a munkaképességet igazoló szakvéleményért és 6800 forint az iskolai táboroztatáshoz, csecsemőúszáshoz szükséges orvosi igazolásért, egyéb orvosszakértői vizsgálatokért, szakvéleményezésért.

A látleletért ezer forinttal kell többet fizetni az eddigi 2000 helyett. A jogosítványhoz készülő orvosi igazolások ára korcsoportonként változik. Eddig a legkevesebbet, 800 vagy ezer forintot a 70 éven felülieknek kellett leróniuk, a jövőben ez is 4500 forintra emelkedik, miközben az egyéb korosztályhoz tartozók is 1800-2000 forintos kiadástöbblettel kalkulálhatnak.

A jövőben a hatósági vérvizsgálat 3000 forint lesz, és emellett 1500 forintot számlázhatnak a vizeletvizsgálatért is. A toxikológiai vizsgálatért már 8000 forintot is kiszámlázhatnak a szolgáltatók. A kórházak ápolási osztályai eddig naponta 400 forint részleges térítést kérhettek gondozottjaiktól, ez az összeg januártól 600, júliustól pedig 800 forint lenne.

AJÁNLOTT LINK.

Dráguló orvosi szolgáltatások (Népszabadság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik