Belföld

Rendkívüli eljárást kért az AB-tól Gyurcsány platformja

Az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezés miatt kérnek kivételes eljárást.

A szocialista Molnár Csaba “mély tisztelettel” azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezését. A politikus az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra: azután fordultak a testülethez, miután a platform népi kezdeményezésének aláírásgyűjtő ívét nem hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB).

Molnár Csaba az Alkotmánybírósághoz intézett nyilvános kérését azzal indokolta, hogy fideszes politikusok nyilatkozatai alapján akár már jövő márciusban a parlament elé kerülhet az új alkotmány, és még ez előtt szeretnék összegyűjteni a szükséges mennyiségű aláírást. Azt kérte az Alkotmánybíróságtól: segítsen abban, hogy az új alkotmányról a magyar nép akarata, és ne az Országgyűlés döntsön.

Hangsúlyozta: a Medián közvélemény-kutatása a platformot igazolja, mert e szerint az Orbán-kormány nem kapott felhatalmazást az alkotmányozásra, az megkérdezettek alig több mint egynegyede akar új alkotmányt, és a túlnyomó többség úgy gondolja, hogy az új alaptörvényről a népnek kell döntenie. Kérdésre válaszolva kitért arra: az Alkotmánybíróságra soha, semmilyen okból nem szabad nyomást gyakorolni, ezért is fogalmazott meg kérést, és azt is mély tisztelettel tette.

Az ellenzéki képviselő reményét fejezte ki, hogy a tél végén el tudják kezdeni az aláírásgyűjtést, amelynek eredményeként Orbán Viktor miniszterelnök is megváltoztatja a véleményét és engedni fogja, hogy a nép döntsön egy ilyen fontos kérdésről.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció Platform zászlóbontó rendezvényén, október 22-én jelentette be, hogy országos népi kezdeményezést indítanak annak érdekében, hogy az Országgyűlés bocsássa népszavazásra az új alkotmányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik