Gazdaság

Minőség-ellenőrző cégeket árul a GM

Három minőség-ellenőrző és biztonságvizsgáló intézetet is magánkézbe adna a gazdasági tárca. A pályázati felhívást komoly érdeklődés övezi, nagy nemzetközi társaságok is jelentkeztek – írja a Népszabadság.

A három értékesítendő kft. közül a Kermi a legismertebb, de eladó a Műszaki Biztonsági Vizsgáló és Tanúsító Intézet (MBVTI), valamint a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI) is. Körülbelül 100-300 millió forint éves árbevételű cégekről van szó, amelyek közül kettő nagyjából nullszaldósan működik, míg a harmadik kisebb nyereséggel.

Felsmann Balázs, a gazdasági minisztérium vagyongazdálkodási főosztályának vezetője elmondta: a privatizáció nem az anyagiakról szól, hanem arról, hogy Magyarország uniós csatlakozása után új alapokra helyeződött a minőségbiztosítási és -ellenőrzési piac, amelyen az államnak már nincs keresnivalója.

Felsmann szerint túl régóta húzódik a társaságok magánosítása, ezért jobb, ha még addig eladják azokat, amíg értéke van a bennük felhalmozódott szakmai tudásnak. Arra ugyanis semmi esély – teszi hozzá -, hogy az állam esetleg tőkét emelne a társaságokban, és úgy hozná azokat jobb helyzetbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik