A táblákkal és molinókkal megjelent tüntetők előtt Ráckevei Anna színművész és Besenyei Zoltán rendező tartott sajtószemlét, amelynek keretében hazai lapok Geréb Ágnes tevékenységével kapcsolatos írásait és tudósításait olvasták fel. Ezek között nagy teret kaptak azok a publicisztikák is, amelyek a kórházi szülés esetén bekövetkezett komplikációk statisztikájára hívták fel a figyelmet, rámutatva azon véleményükre, mely szerint sok esetben felesleges orvosi beavatkozást végeznek el a kórházakban.
A szervezők elmondták: örömmel vették, hogy a szaktárca jogszabálytervezetet készít az intézményen kívüli szülés törvényi feltételeinek biztosítására, de az ügy emblematikus képviselőjének, Geréb Ágnes szülész-nőgyásznak az előzetes letartóztatását továbbra is ellenzik.
A hideg idő ellenére voltak, akik kisgyermeküket is magukkal hozták, de az egyre erősödő havazás miatt idővel mind kevesebben hallgatták a szónokokat és a fiatalokból álló alkalmi kórus dalait.
Dénes Zoltán plébános, egyetemi docens, a körülbelül harmincfős tüntetés egyik szónoka kifejtette: külföldön szerzett pozitív tapasztalatai miatt áll ki az otthon szülés mellett. Mint mondta, itthon az orvosi szakmák “összecsúszását” törvényileg kellene megszüntetni, szétválasztva a szülész, a nőgyógyász, és a bába feladatait.
Plébánosként felhívta a figyelmet arra, hogy “Jézus is jászolban született”. Megítélése szerint “a szülés nem betegség, hogy orvossal kelljen kezeltetni, hanem természetes dolog, az embernek pedig nem szabad beleszólnia a természet dolgaiba”.