A napilap – egy a birtokába került levélre hivatkozva – arról írt, hogy az iroda vezetője 8 millió, míg a munkatársai 500 ezer illetve 6,5 millió forint közötti juttatást kaptak, amelyet az azóta megszűnt Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója, Zelles Sándor utalt ki.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Zelles Sándor a levelében nem indokolta meg a jutalomról szóló döntést.