Gazdaság

Negyedévig többlettel zár a büdzsé

Az augusztusi 58,5 milliárd forintos deficit után szeptemberre 93,1 milliárd forintos hiányra számít a Pénzügyminisztérium, így 9 hónap után 1088,1 milliárd – az éves terv 106,5 százaléka - lehet az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya - mondta Katona Tamás közigazgatási államtitkár csütörtökön. A kormány szerint ennek ellenére tartható az éves defcitcél.

“Az idei évre prognosztizált, pénzforgalmi szemléletben 1022 milliárd forintra rúgó hiány tartható, azaz az utolsó negyedévben 66 milliárd forint többletet várunk” – jelentette ki Katona Tamás.

Az államtitkár az államháztartási adatokat ismertetve kijelentette: augusztusban, elsősorban a megnövekedett bruttó áfa-bevételek nyomán közel 40 milliárd forinttal kisebb lett a deficit, ugyanakkor az áfa visszaigénylések összege szeptemberben várhatóan ugyanennyivel több lesz, így 9 hónap után a korábban jelezettnek megfelelően 1088,1 milliárdot tesz majd ki az államháztartás hiánya. Ez az összeg az éves hiányprognózis 106,5 százaléka.

A államháztartási alrendszerek tervezett bevételei augusztusban 51 milliárddal, a költségvetési szervek kiadásai pedig 15 milliárddal haladták meg a prognózist, amely az Európai Unióból érkező pályázati pénzek kifizetésével magyarázható – mondta el Bathó Ferenc főcsoportfőnök.

Az október elsejétől 25 százalékról 20 százalékra változó áfa-kulcs nyomán az üzemanyagok adóbevétele várhatóan havi nettó 2 milliárd forinttal lesz kevesebb – mondta Katona Tamás.


Augusztus végén a tervezettnél kisebb volt a hiány


Augusztusban a központi költségvetés 27,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 0,6 milliárd forintos deficittel zártak. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak egyenlege 31,7 milliárd forintos hiányt mutatott. Az első nyolc hónap után az államháztartási deficit 996,4 milliárd forint volt, ez a GDP 4,47 százaléka. A Pénzügyminisztérium prognózisa erre az időszakra 1036,2 milliárd volt, a GDP 4,65 százaléka.

Az idén januártól augusztus végéig a központi költségvetés hiánya 769 milliárd forintot tett ki, az előző év azonos időszakában ez 926,8 milliárd forint volt. Az első nyolc havi deficit az előirányzatnál 9,9 százalékkal magasabb. Az elkülönített állami pénzalapok az első nyolc hónapban 44,5 milliárd forintos többlettel zártak, tavaly ez 35,8 milliárd forintot tett ki. A társadalombiztosítás egyenlege 271,9 milliárd forint hiányt mutatott, míg egy évvel korábban ez 301,4 milliárd forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik