Belföld

Belső ellenőrzések sora jön a rendvédelemben

A Nemzeti Védelmi Szolgálat ötszáz fővel, ügyészi engedéllyel végzi majd az ellenőrzéseket.

Több száz ellenőrzést végez 2011-ben a Nemzeti Védelmi Szolgálat – mondta a Magyar Televíziónak Bolcsik Zoltán, a szolgálat főigazgatója. A Hirado.hu hírportálra feltöltött, a Magyar Televízió Híradójában is elhangzott interjú hosszabb, vágatlan verziójában a főigazgató azt is elmondta, mivel még nem alakult ki az ellenőrzések pontos módszere, azok pontos száma sem ismert.

Hangsúlyozta: csak ügyészi engedéllyel végeznek majd ilyen tevékenységet, és olyan garanciák vannak a törvényben, hogy aki becsületesen végzi a munkáját, annak nem kell tartania semmitől. A dolgozókat mindenről részletes tájékoztatni is fogják – mondta a főigazgató.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat ötszáz fővel fog működni, a létszám 65 százaléka már rendelkezésre áll. Azokon a területeken ellenőriznek majd, ahol tudomásuk szerint már előfordult vesztegetés vagy más bűncselekmény.

A jövőben a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzi a belső bűnmegelőzést és bűnfelderítést a teljes rendvédelmi területen. A szervezet bűnmegelőzési ellenőrzést végez, felderíti a hatáskörébe tartozó bűncselekményeket, ellenőrzi a hivatásos állomány tagjainak kifogástalan életvitelét, és gondoskodik a megbízhatósági vizsgálatok folytatásáról.

AJÁNLOTT LINK:

Nemzeti Védelmi Szolgálat: Több száz megbízhatósági vizsgálat várható jövőre (Hirado.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik