Gazdaság

17+44 milliárd a gazdáknak

Az idén az agrár- és vidékfejlesztési operatív program (AVOP) keretében 17 milliárd forintot fizettek ki a gazdáknak.

A Béke Agrárszövetkezet jubileumi közgyűlésén Gráf József agrárminiszter elmondta azt is, hogy a jövő hónapban megkezdik a helyes környezetgazdálkodásra rendelkezésre álló 44 milliárd forint kifizetését.

Gráf József szerint miután az idei 25 százalékos EU támogatás jövőre 30 százalékra emelkedik, a területalapú támogatásokra 92-92 milliárd forint hazai, illetve uniós forrás áll majd rendelkezésre.

A miniszter elismeréssel szólt az ágazatban dolgozók szakértelméről, szorgalmáról, a vidéki ember föld- és állatszeretetéről. Megjegyezte, hogy szükség is van a szorgalomra, hiszen míg az EU régebbi tagállamaiban 100 százalékos támogatás jár, addig a magyar gazdák az EU-tól csak 25, jövőre 30 százalékot kapnak, s bár ez kiegészül 30 százalék hazai támogatással, mégis a gazdák szorgalma pótolja ki a tőkehiányt.

Gráf Jószef kijelentette, hogy az agrárkormányzat minden EU-forrást eljuttat a gazdákhoz. Elnézést kért a tavalyi késésért, s kijelentette: ez nem fordulhat elő még egyszer.

A TSZ a második legnagyobb munkaadó

Kutassy Sándor, a miniszter beszédének ötvenéves jubileumi közgyűlésén helyet adó szövetkezet elnöke elmondta: a szövetkezetet 1955 június 27-én a város legszegényebb parasztjai alapították 127 kataszteri holdon. Az 1960-as évektől dinamikus fejlődés jellemezte a gazdaságot, amit a rendszerváltozás után is egyben tartottak, s ma a szövetkezet Hajdúböszörmény második legnagyobb munkáltatója. A Béke Agrárszövetkezet 600 személyt foglalkoztat, további 100 vállalkozóval szerződésben áll, és 800 beszállítója van, a földtulajdonosok száma pedig eléri a 4 ezret.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik