Gazdaság

Kutyabaj

Közeli rokonai egymásnak a jelenleg Angolában pusztító Marburg vírus, illetve a Gabonból és Kongóból ismert ebola, számos jellemzőjükben hasonlítanak is egymásra.

Mindkettő sokszor halálos kimenetelű vérzéses lázat okoz, és egyelőre egyik ellen sem létezik gyógyszer, vagy védőoltás. Szintén közös bennük, hogy még egyiknek sem sikerült azonosítani a természetes gazdáját; ennek hiányában pedig még távolabbinak tűnik az ebola, vagy a Marburg vírus elleni hatóanyag kifejlesztése.


Kutyabaj 1

Marburg vírus. Keresik a gazdáját.

Francia virológusok azonban újabban széleskörű vizsgálatot indítottak az ebola lehetséges eredetének felderítésére, és meglepő felfedezést tettek, ami, ha a gyógyításban nem is, de a megelőzésben feltétlenül segíthet. A tudósok Kamerun, Gabon és Kongó területén 20 különböző majomfaj 790 egyedének vérmintáit vizsgálva megállapították, hogy a csimpánzok 12,9 százalékának vérében mutathatók ki az ebola elleni immunfehérjék. Ez arra utal, hogy ez a faj rendszeresen kapcsolatban áll a vírus természetes gazdájával, amely ezek szerint közönséges élőlény lehet.

A tudósok számos egyéb állatfaj vérét is analizálták a vírus után kutatva – gyanúba került már majomfaj, denevér, kistestű, menyétszerű ragadozó, de még rágcsálók is -, sajnos eredménytelenül. Meglepő módon azonban számottevő fertőzöttséget sikerült kimutatni a kutyákban, amelyek feltehetően az elhullott majmokból lakmározva szerezték be a vírust. Minél közelebb éltek az ebek a vírus feltételezett, erdőkben élő gazdájához, annál nagyobb arányban estek át a fertőzésen: míg Gabon nagyvárosaiban mindössze 9 százalékukban volt anti-ebola ellenanyag, az eldugott falvakban már 32 százalék mutatta a korábbi fertőzés jeleit! A francia tudósok szerint ezek az adatok megmagyarázzák, miért tört ki helyenként hirtelen az ebola-járvány – talán a kutyák közvetítésével. Az eredmények akkor is óriási haszonnal kecsegtetnek, ha a vírus mégsem az ebekről kerül az emberre. A kutyák ugyanis egyfajta jelzőként működhetnek, rendszeres ellenőrzésükkel a települések veszélyeztetettségére lehet következtetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik